A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították (Illusztráció)
Teljes terjedelmében égett egy harmadik emeleti, ötvenhat négyzetméteres társasházi lakás Nagykanizsán, a Rózsa utcában - közölte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A helyszínre a városi és a zalakarosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik légzésvédelem mellett behatoltak az ingatlanba, majd két vízsugárral megfékezték a lángokat. A tűzoltók a harmadik emelet másik két lakásából hat főt kísértek ki, míg a negyedik emeleten tartózkodó négy ember magától hagyta el az épületet. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a lángok a többi lakásra nem terjedtek át. Az egységek kiszellőztették az épületet.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, ő a kiérkező rendőrök kopogtatására ajtót nyitott és elhagyta a lakást. A mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
(Forrás: ZMKI)
A hozzá csatlakozó állampolgárral igazi hétköznapi hősök voltak.
A megközelítőleg százötven négyzetméter alapterületű csarnok teljes terjedelmében ég.
Épp a rendőrök karjaiba szaladtak.
Drága gyorsulás volt, az már egyszer biztos.
Szerencsére, nem szenvedtek komoly sérülést a benn ülők.
A rendőröket fenyegette a többszörösen büntetett előéletű személy.
Kábítószer-termesztés miatt jogerősen elítéltek három zalai férfit – az elsőrendű vádlott 7 év fegyházbüntetést kapott.
Három hónap alatt 66 lakástűznél avatkoztak be a tűzoltók.
Az idei akció különlegessége, hogy ezúttal a lakosság dönthette el, hol jelenjenek meg a traffipaxok.
Személyi sérülés nem történt.
Csapó János Istvánt szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt keresik.
A hónap fotója egy ilyen esetnél készült Nagykanizsa külterületén.
Célja a jogsértések megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása.
A HungaroMet friss előrejelzése szerint szombat délutántól, de főként vasárnap átmenetileg télies időjárás tér vissza.
Több mint 90 millió forintot nyúlt le a töltőállomások vezetője.
Embercsempészek és illegális határátlépők Dél-Zalában.