A férfi azért gyújtotta fel az üléseket, mert mérges volt a vasúttársaságra (Fotó: Pixabay)
A Dombóvári Rendőrkapitányság rongálás miatt indított nyomozást, amely során több bizonyítékot is sikerült begyűjteni. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 20 éves segesdi fiatal, aki összefüggésbe hozható az eset elkövetésével. A dombóvári rendőrök a napokban kihallgatták a férfit, aki kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését, később azonban elismerte, hogy ő gyújtotta fel a vonat üléseit.
A gyanúsított azzal indokolta tettét, hogy haragudott a vasúttársaságra, mert késett a vonat. A férfi az esetről videófelvételt is készített, amely tovább erősítette bűnösségét. A hatóságok rongálás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és jelenleg azt is vizsgálják, hogy köze lehet-e más bűncselekményekhez.
(Forrás: Police.hu)
Közösségi oldalakon kínálta 14 évesnél fiatalabb barátnője szexuális szolgáltatásait.
Két fiatalkorú megfenyegette a fiút, hogy ha nem adja oda a táskáját, megpofozzák vagy eltörik a kezét.
Hőkamerára gyűjtenek a lánglovagok.
Tavasszal élesítik az új mérőpontokat.
A sértett nő 2024. április 9-én internetbankon keresztül szeretett volna elutalni 1 032 forintot, amely egy Facebook-oldalon talált kártyás játék regisztrációs díja volt. A tranzakció során azonban súlyos hiba történt: a nő 1 032 000 forintot utalt át, rá
A balesetben érintett járművekben összesen hét ember utazott.
Baráti összejövetelen jutottak a bankkártyához, több mint 200 ezer forintot költöttek.
Tíz illegális migránst szállított, nem is akárhogy.
Az akció sikeres lezárása újra rámutatott a helyi polgárőrség és a rendőrség gyors reagálásának és együttműködésének fontosságára.
A KEHOP Plusz projekt keretében összesen 56 új, komplex tűzoltó gépjárműfecskendő beszerzése valósul meg.
Egy buszmegállóban hagyott, bérelhető elektromos rollert tulajdonított el egy 61 éves nagykanizsai férfi még 2025 májusában.
A zalai rendőrök nyitott szemmel járnak a szolgálatuk ideje alatt, hogy mindenki biztonságban vészelhesse át a tél megpróbáltatásait.
Két fiatalkorú bántalmazta nevelt társát, vádat emeltek ellenük.
A helyi önkéntes tűzoltók mentették ki szorult helyzetéből.
A férfit 2023 júniusában orvosi vélemény alapján gépjárművezetésre alkalmatlannak minősítették, mégis volán mögé ült.
A vádirat szerint a fiatal férfi egy szentpéterúri ingatlan udvarán három leállított személygépkocsit gyújtott fel.
A helyszínre riasztott letenyei hivatásos tűzoltók elvégezték az autó áramtalanítását, ezzel megelőzve az esetleges további veszélyhelyzetek kialakulását.