Kék hírek - 2025. március 20., Csütörtök
#baleset #MÁV #Tiszaeszlár

Halálos baleset történt egy vasúti átjáróban

Halálos baleset történt egy vasúti átjáróban

Az ütközés következtében a motorvonat kisiklott és az oldalára borult (Forrás: Facebook/MÁV-csoport)

Csütörtök reggel súlyos baleset történt Tiszaeszláron, egy fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban. Egy pick-up jármű a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, ahol összeütközött az érkező Bz motorvonattal. A mozdonyvezetőnek nem volt esélye elkerülni az ütközést, melynek következtében a motorvonat kisiklott és oldalára borult.

Mint az a MÁV-csoport FB-oldalán olvasható, a szerelvényen 13 utas, valamint a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló tartózkodott. Négyen az ablakon keresztül ki tudtak menekülni a felborult járműből, de többen a roncsban rekedtek. A mozdonyvezető lába beszorult, őt és a többi bent rekedt utast a gyorsan kiérkező katasztrófavédelmi egységek szabadították ki.

Sajnálatos módon a pick-up sofőrje a helyszínen életét vesztette. Az első vizsgálatok szerint a fénysorompó működött a baleset idején, így feltételezhető, hogy az autó vezetője a tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba.

Még érdekes lehet ...


2025. november 09., Vasárnap

Light Friday - biztonságot ajándékba!

Közlekedésbiztonsági akciót tartottak a rendőrök a vármegye négy városában.


2025. november 07., Péntek

Autótüzekkel indult és zárult a nap Dél-Zalában

Személyi sérülés szerencsére, egyik esetben sem történt.


2025. november 06., Csütörtök

Nagyon durva! Csak úgy megrongáltak egy autót Kanizsán! +Képgaléria

A tulajdonos a Facebookon kér segítséget az elkövető felkutatásához.


2025. november 05., Szerda

Látni és látszani: ez a legfontosabb! Jön a Light Friday

Pénteken ingyenes láthatósági eszközöket osztanak a rendőrök Nagykanizsán is.


Halálos balesetet okozott az autós

Nem adott elsőbbséget a STOP-táblánál, vádat emeltek ellene.


2025. november 03., Hétfő

Anyagi káros baleset Borsfa külterületén

A bázakerettyei tűzoltók is segítettek.


Kellemes estére készült, rémálom lett belőle

Szexuális szolgáltatás ígéretével csalt csapdába egy nagykanizsai férfit egy 26 éves pacsai nő és élettársa.


2025. október 30., Csütörtök

Ittasan támadt hajléktalan társára – vádat emeltek a nagykanizsai férfi ellen

A bántalmazás következtében a férfi könnyű sérüléseket szenvedett, azonban az ütlegelés módja – különösen a fejre és a felsőtestre mért rúgások miatt – alkalmas lett volna súlyosabb sérülés okozására is.


Szeméttenger fogadta a miháldi tűzoltókat Somogyban

A területet a gépjárműfecskendővel nem lehetett megközelíteni.


2025. október 29., Szerda

Újabb milliók tűntek el – új trükkökkel támadnak az online csalók Zalában

Elhitette a sértettel, hogy félmilliót nyert, kicsalta az adatait, banki limitemelést kért (!) és 9 millió forintot emelte le a számlájáról.


2025. október 28., Kedd

246 milliós kárt okoztak a hamisított márkákkal

Szerbiából hozott cuccokkal üzletelt egy nagykanizsai házaspár – vádat emeltek ellenük.


Kitüntetések a zalai zsaruknak; Charlie velőscsontot kapott +Képgaléria

Elismerések az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából – emberek és négylábú társuk példát mutattak helytállásból.


2025. október 25., Szombat

Gyerekkézben a feszítővas – 14 éves betörőket fogtak el Zalakaroson

A fiúk családi házakba, éttermekbe, műhelyekbe törtek be, sőt, még parkoló autókból is elvittek akkumulátort és rádió előlapot.


2025. október 22., Szerda

Újraélesztéssel mentették meg egy idős férfi életét a rendőrség előtt

Mint kiderült, a 73. életévét nemsokára betöltő férfi korábban határőrként szolgált a fegyveres testületnél.

+