Nyolc szír és török illegális határátlépő utazott a furgonban (Fotó: Rendőrség)
Véletlen egybeesésnek köszönhetően bukott le az a 29 éves ukrán állampolgár, aki 2024. december 9-én nyolc illegálisan Magyarországon tartózkodó szír és török állampolgárt próbált Szlovéniába csempészni.
A Budapesten élő férfi – aki humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkezett – ismeretlen megbízó utasításai alapján indult útnak a fővárosból egy átalakított, rakterű személygépkocsival Szegedre, hogy onnan felvegye az okmányokkal nem rendelkező külföldieket. A cél az volt, hogy az illegális utasokat a nyugati határhoz, majd Szlovéniába szállítsa – tájékoztatott a Zala Vármegyei Főügyészség.
Másnap hajnalban a Becsehely felé tartó férfi az M7-es autópályán rendőri ellenőrzést észlelve megpróbált kitérni: lehajtott a 7-es útra, majd Muraszemenye és Aligvár között félreállt, és magára hagyva a nyolc utast, gyalogosan elmenekült a helyszínről.
A történet fordulópontja az volt, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a közelben egy másik gépjármű utasainak ellenőrzését kezdték meg, akik azonban kiszálltak és az autópálya melletti bozótos területre menekültek. A rendőrök őket kezdték keresni, amikor rábukkantak az embercsempész hátrahagyott autójára és annak utasaira. A nyolc külföldi nem tudta igazolni magyarországi tartózkodásának jogszerűségét.
Néhány órán belül a rendőrség a menekülő sofőrt is elfogta a muraszemenyei kamionparkoló közelében.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását és a Magyarországról történő kiutasítást indítványozta.
A balesethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a gépkocsikat. A járművekben a baleset idején csak a sofőrök tartózkodtak.
Baleset történt tegnap reggel Becsehely térségében, a borsfai elágazóban.
Egy rendezvényen ittas állapotban azért kezdte sértegetni a rendőröket, mert nem adtak neki kölcsön egy gumibotot egy fényképhez.
A veszélyes mutatvány súlyos következményekkel járt: a fiatal mindkét lába súlyosan megsérült. A helyszínre mentők érkeztek, akik kórházba szállították, miközben a rendőrök is intézkedtek.
A vád szerint a nő még alvó élettársa mobilbankjába belépve 400 ezer forintot utalt át saját számlájára, mielőtt végleg elköltözött a nagykanizsai közös otthonukból.
Az együttműködési megállapodást Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője adta át Hajdár László elnök-parancsnoknak.
A nő azt állította, hogy egy nagykanizsai lakást ajándékozna a sértettnek, ám a nyomozás során kiderült: ilyen ingatlan nem létezett, és az asszonynak ingatlantulajdona sem volt.
Eltűnt egy 16 éves csesztregi fiú, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A látványos képet Kovács Gyula tűzoltó százados, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat tagja készítette.
A dobálás nem maradt következmények nélkül: az egyik kő egy szlovén rendszámú vontató szélvédőjének csapódott, amely a becsapódás következtében megrepedt.
Az ügyészség a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Kerítést bontott, majd a hűtőautomatát fosztotta ki egy férfi a zalakarosi fürdőnél.
Az autóban a sofőr egyedül utazott.
Előreláthatóan délig tart a mentés, addig az útszakaszt ki kell kerülniük az autósoknak.
Azoknak ajánljuk a hírt, akik politikai tőkét kovácsoltak abból, hogy a gyermekotthonokban csak szegény, elesett, jószándékú gyerekek élnek.
Papucsban ült fel az új motorra Cserszegtomajon, két ház után kerítésnek csapódott.