Forrás: Shutterstock
Rókával ütközött egy személygépkocsi Nagykanizsán, a palini elkerülőn. A város hivatásos tűzoltói megtisztították az úttestet a törmeléktől. Az autó áramtalanítására nem volt szükség, a benne egyedül utazó sofőr nem sérült.
Az eset is arra figyelmeztet: ősszel különösen óvatosan közlekedjünk, hiszen a vadjárás ebben az időszakban fokozott. Szarvasok, őzek, rókák és más állatok gyakrabban tűnhetnek fel az utak mentén, így a megnövekedett kockázat miatt a sebesség mérséklése és a fokozott figyelem elengedhetetlen.
Forrás: Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Gyalogost sodort el egy teherautó Nagykanizsán.
A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, az ügy mediációval zárulhat.
A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy ne a büntetéstől tartva, hanem saját és mások biztonságát szem előtt tartva tartsák be a sebességhatárokat.
Gyanútlan lakásfelújító áldozatait Zalában és Somogyban károsította meg.
A nagykanizsai csapat dobogós eredménye egyértelmű visszaigazolása annak, hogy a zalai tűzoltók felkészültsége országos szinten is kiemelkedő, és a legélesebb helyzetekben is képesek magas színvonalon helytállni.
Kamionnyi áruért fizetett a sértett, de a rakomány soha nem létezett.
Melléképület égett teljes terjedelmében, a feltételezett bent tartózkodót nem találták meg.
Fóliasátrak és melléképület is lángra kapott a Szepetneki úton, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet.
Ellopta az autót, nekihajtott vele pár dolognak, majd elmenekült a férfi.
Az ingatlanban több gázkészülék is üzemelt.
Új korszak kezdődhet a családon belüli erőszak kezelésében.
Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi több szempontból is súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat.
Sorozatos csalással vádolnak egy tófeji férfit.