A támadó a sötétből előlépve a kocsi szélvédőjét kezdte ütni, miközben pénzt követelt és életveszélyesen fenyegette a két férfit Forrás: Rendőrség
Szexuális szolgáltatás ígéretével csalt csapdába egy nagykanizsai férfit egy 26 éves pacsai nő és élettársa – derült ki a Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádiratából.
A nő az interneten hirdette magát, a sértett férfi pedig 2024. március 13-án este Pacsára utazott, hogy igénybe vegye a szolgáltatásait. Mivel a férfinek nem volt jogosítványa, egy barátja vitte el kocsival Pacsára, a találkozó helyszínére, egy buszmegállóhoz, melyet telefonon egyeztetett a nővel.
A találkozót egy buszmegállónál beszélték meg, ahová a nő a 32 éves élettársával érkezett. Utóbbi egy fémrudat is magával vitt, és miután a nő átvette a 20 ezer forintos "szolgáltatási" díjat, a támadó a sötétből előlépve a kocsi szélvédőjét kezdte ütni, miközben pénzt követelt és életveszélyesen fenyegette a két férfit.
Szemmel látható, milyen brutális volt a támadás Forrás: Rendőrség
A megtámadott férfi elfutott, társa pedig az autóval elhajtott a helyszínről, miközben a támadó tovább rongálta a kocsit, melyben végül több, mint 660 ezer forintos kár keletkezett.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség zsarolás bűntettének kísérlete és rongálás miatt emelt vádat a párral szemben, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség
A balesethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a gépkocsikat. A járművekben a baleset idején csak a sofőrök tartózkodtak.
Baleset történt tegnap reggel Becsehely térségében, a borsfai elágazóban.
Egy rendezvényen ittas állapotban azért kezdte sértegetni a rendőröket, mert nem adtak neki kölcsön egy gumibotot egy fényképhez.
A veszélyes mutatvány súlyos következményekkel járt: a fiatal mindkét lába súlyosan megsérült. A helyszínre mentők érkeztek, akik kórházba szállították, miközben a rendőrök is intézkedtek.
A vád szerint a nő még alvó élettársa mobilbankjába belépve 400 ezer forintot utalt át saját számlájára, mielőtt végleg elköltözött a nagykanizsai közös otthonukból.
Az együttműködési megállapodást Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője adta át Hajdár László elnök-parancsnoknak.
A nő azt állította, hogy egy nagykanizsai lakást ajándékozna a sértettnek, ám a nyomozás során kiderült: ilyen ingatlan nem létezett, és az asszonynak ingatlantulajdona sem volt.
Eltűnt egy 16 éves csesztregi fiú, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A látványos képet Kovács Gyula tűzoltó százados, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat tagja készítette.
A dobálás nem maradt következmények nélkül: az egyik kő egy szlovén rendszámú vontató szélvédőjének csapódott, amely a becsapódás következtében megrepedt.
Az ügyészség a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Kerítést bontott, majd a hűtőautomatát fosztotta ki egy férfi a zalakarosi fürdőnél.
Az autóban a sofőr egyedül utazott.
Előreláthatóan délig tart a mentés, addig az útszakaszt ki kell kerülniük az autósoknak.
Azoknak ajánljuk a hírt, akik politikai tőkét kovácsoltak abból, hogy a gyermekotthonokban csak szegény, elesett, jószándékú gyerekek élnek.
Papucsban ült fel az új motorra Cserszegtomajon, két ház után kerítésnek csapódott.