Illusztráció: Pexels
Vádat emelt az ügyészség egy 45 éves nagykanizsai férfi ellen, aki a STOP-táblánál nem állt meg, és szabálytalan kanyarodásával halálos közlekedési balesetet okozott Nagykanizsán.
A vádirat szerint a férfi 2024. október 21-én reggel autójával a Hevesi Sándor utcán haladt a Balatoni utca felől a 7-es számú főút irányába. A kereszteződésben, ahol „Állj! Elsőbbségadás kötelező” tábla van kihelyezve, balra kívánt kanyarodni a főútra, ám nem biztosított elsőbbséget a szabályosan közlekedő segédmotoros férfinak.
A motoros, aki 55–59 km/h sebességgel haladt, hirtelen fékezett és megpróbálta elkerülni az ütközést, de motorkerékpárjával az autó bal oldalának csapódott. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset oka az volt, hogy az autós a STOP-tábla utasítása ellenére nem állt meg, és kellő körültekintés nélkül hajtott be a védett útra.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a sofőr ellen.
Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség
A hónap fotója egy ilyen esetnél készült Magyarszentmiklós külterületén.
A feladott hirdetésekre egy hónap alatt több mint harminc személy jelentkezett.
Durva: Menet közben gyulladt ki egy autó akkumulátora Nagykanizsa határában
A viharos szél megrongálta a növényzetet.
Nem hagyott fel tiltott tevékenységével az az 53 éves nagykanizsai férfi, akivel szemben már korábban is indult eljárás jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt – a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya mostanra befejezte az újabb
Lőfegyvereket találtak egy autóban Zalavár külterületén – vádat emeltek a 71 éves férfi ellen.
A vádlott jelenleg letartóztatásban van – a hatóságok szerint tette különösen erkölcstelen, hiszen tudatosan élt vissza egy idős ember bizalmával, kihasználva annak anyagi helyzetét és jóhiszeműségét.
Személyi sérülés szerencsére, nem történt.
A férfi, mikor meglátta a rendőröket, gyorsan átadta a gyeplőt az utasának. De hiába...
A város hivatásos tűzoltói kiolvasták az eszköz adatait, amelyek kis mennyiségben ugyan, de igazolták a mérgező gáz jelenlétét.
A két rendőr autóba ültette, és rövid idő alatt sikerült azonosítani a családját, akikhez biztonságban haza is szállították.
Születésnapján verték át az idős nőt – rendőrnek adta ki magát a csaló.
A házba a konyha ablakának üvegét könyökével betörve jutott be: az üvegszilánkok között benyúlt, elfordította a kilincset, és bemászott az épületbe.
Zalai kötődésű főrendőr tisztázta: nem a rendőrök hajszolták halálba a fiatalokat.