Illusztráció: Pexels
A Keszthelyi Járási Ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 40 éves sármelléki férfi ellen, aki 2025 júliusában súlyosan bántalmazta feleségét.
A vádirat szerint a férfi 2025. július 5-én késő este ittasan tért haza, majd korábbi sérelmei miatt ordibálni kezdett feleségével, amiért az nem vette fel a telefont. A vita hamar tettlegességbe torkollott: a férfi megragadta a nő karját, kirángatta a ház elé, és a parkoló autó mellett többször megütötte a fejét. Ezután belökte a kocsiba, és azt követelte, hogy „menjen oda, ahol az estét töltötte”.
A férfi ezután újra visszament a házba a kulcsért, majd ismét megütötte feleségét, a hajánál fogva kirángatta az autóból, a földre lökte és többször ököllel ütötte az arcán és a fején, miközben trágár módon szidalmazta.
A súlyosan bántalmazott nő orrcsonttörést szenvedett, de sikerült elfutnia a szomszédhoz, ahol segítséget kért.
Az ügyészség szerint a férfi brutális fellépése alkalmas volt a sértett emberi méltóságának megsértésére és komoly testi sérülés okozására. A vádlottal szemben testi sértés bűntette miatt emeltek vádat, és az ügyészség büntetőeljárásban kéri felelősségre vonását.
Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség
A nagykanizsai csapat dobogós eredménye egyértelmű visszaigazolása annak, hogy a zalai tűzoltók felkészültsége országos szinten is kiemelkedő, és a legélesebb helyzetekben is képesek magas színvonalon helytállni.
Kamionnyi áruért fizetett a sértett, de a rakomány soha nem létezett.
Melléképület égett teljes terjedelmében, a feltételezett bent tartózkodót nem találták meg.
Fóliasátrak és melléképület is lángra kapott a Szepetneki úton, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet.
Ellopta az autót, nekihajtott vele pár dolognak, majd elmenekült a férfi.
Az ingatlanban több gázkészülék is üzemelt.
Új korszak kezdődhet a családon belüli erőszak kezelésében.
Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi több szempontból is súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat.
Sorozatos csalással vádolnak egy tófeji férfit.
A tulajdonos a konyhában találta szembe magát a fekete kapucnis elkövetővel, aki egy pénztárcát magához ragadva azonnal elmenekült.
A segélyhívások már csütörtökön megkezdődtek, de a legsúlyosabb nap péntek volt, amikor egyetlen nap alatt 168 káresethez vonultak ki az egységek.
A hatóságok továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy viharos időben fokozott óvatossággal közlekedjenek, és kerüljék a fákkal, vezetékekkel veszélyeztetett területeket.
A szél fákat döntött utakra, járdákra, parkoló autókra, de számos esetben villanyvezetékeket is leszakított, illetve lakóépületek tetőszerkezetében okozott károkat.
Ha valaki balesetveszélyes (vezetékre dőlt fát, leszakadt vezetéket) lát, ne nyúljon hozzá, ne közelítse meg. Jelentse a szolgáltatónak, vagy a katasztrófavédelemnek.
A hivatásos és önkéntes tűzoltóegységek gyakorlatilag egész nap és az esti órákban is folyamatosan vonultak kidőlt fákhoz, leszakadt vezetékekhez és balesetekhez.