A képek forrása: Rendőrség
Súlyos közlekedési baleset történt 2023. november 14-én reggel Zalaegerszegen, a Platán sor és az Arany János út kereszteződésében. Egy 48 éves, szécsényi lakosú férfi tehergépkocsival közlekedett a Göcseji út irányából, majd a jelzőlámpa zöld jelzésénél jobbra kanyarodott az Arany János útra.
A manőver során azonban nem biztosított elsőbbséget az Arany János úton, a kijelölt átkelőhelyen zöld jelzésnél áthaladó kerékpáros férfinak. A kerékpáros az elé behaladó tehergépkocsi jobb oldalának ütközött, majd az úttestre esett.
A baleset következtében a sértett maradandó testi fogyatékosságot eredményező súlyos sérüléseket szenvedett. A gépjárművezető a történteket észlelte, azonnal megállt, és segítséget nyújtott a sérültnek.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a tehergépkocsi vezetője ellen, mivel a baleset az elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be.
Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség
A rendőrök a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. Vele szemben ittas járművezetés és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A jármű forgalmi engedélyét a hatóság bevonta, vezetőjével szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.
Két személyautó ütközött össze, egy ember megsérült.
A hatóságok közel fél kilogramm növényi anyagról számoltak be
A lángokat a város hivatásos tűzoltói fékezték meg.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nővel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. A férfinak azért kell felelnie, mert a vád szerint úgy engedte át a gépkocsi vezetését, hogy tisztában volt a nő ittasságával. Ellene jármű
Az édesanya szerint Lukácsi Péter és Györei Zsolt nemcsak kötelességüket teljesítették, hanem emberségről és rendkívüli segítőkészségről is tanúbizonyságot tettek.
A már-már cirkuszi, szó szerint életveszélyes mutatványra az Aréna parkolójában került sor.
Hordágyon mentették le a hegyről az idős túrázót.
Airsoft fegyvert fogott volt férjére és annak élettársára egy nő Zalaegerszegen.
A férfi a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt. A Lenti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat ellene, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A négy vádlott 2025 júliusában több mint egymillió forintos kárt okozott, rendbontásuknak végül a kiérkező rendőrök vetettek véget.
A nap legszokatlanabb riasztása 17.26-kor futott be.
Egy régi épületbe csak akkor szabad klímát telepíteni, ha előzőleg ellenőrizték, hogy az elektromos hálózat elbírja-e a készülék terhelését.
A tűz a tetőszerkezetet is érintette, ezért a tűzoltóknak azt részben meg kellett bontaniuk.