Fotó: MTI/Varga György
Vádat emelt a Zala Vármegyei Főügyészség a Nagykanizsai Javítóintézet négy neveltje ellen, akik 2025 nyarán erőszakos rendbontásba torkolló zendülést idéztek elő az intézményben. A vádirat szerint a fogvatartottak nemcsak a nevelőkkel szemben léptek fel agresszívan, hanem jelentős, egymillió forintot meghaladó kárt is okoztak az intézetben.
Az ügyészség közlése alapján a vádlottak közül többen korábban is érintettek voltak az intézet dolgozóit és társaikat érintő erőszakos cselekményekben. A mostani vádemelés alapjául szolgáló eseménysor 2025 júliusában gyorsan eszkalálódott.
Az egyik fiatalkorú július 22-én trágár, szexuális tartalmú ajánlatot tett egy nevelőnőnek, és megpróbálta őt szeméremsértő módon megérinteni. Július 29-én egy másik fiatalkorú ugyanennek a nevelőnőnek a munkavégzését akadályozta: hátulról többször megragadta és hajánál fogva visszarántotta. Még aznap a két fiatal egy másik nevelővel szemben is erőszakosan lépett fel, amikor az elkülönítésüket próbálta végrehajtani, az esti órákban pedig ismét megkísérelték bántalmazni a korábban zaklatott nevelőnőt.
A feszültség egész nap érezhető volt az intézetben: a fogvatartottak többször működésbe hozták a tűzjelzőt, berendezési tárgyakat törtek össze, randalíroztak. Az intézmény vezetése elkülönítést és szankciókat rendelt el, ám a rend helyreállítása csak átmenetinek bizonyult.
A vacsoráztatást követően a rendbontás nyílt ellenszegüléssé alakult. A legidősebb vádlott – aki az intézetben vált nagykorúvá – és egyik fiatalkorú társa az étkezőben kezdett szervezkedni. A felnőtt korú vádlott kifújta egy poroltó készülék tartalmát és aktiválta a tűzjelzőt, míg társa feltörte a zárt édességes szekrényt, és szétszórta annak tartalmát. Két társuk is csatlakozott hozzájuk, az étkezdében édességet fogyasztottak, és a rendészek, valamint nevelők ismételt felszólítására sem hagytak fel az ellenszegüléssel.
A kiérkező rendőrök végül elkülönítették a vádlottakat. A fiatalok azonban a körlet ajtaját addig rugdalták, amíg az a tokjából kiszakadt, a falakat összefirkálták, további berendezési tárgyakat rongáltak meg. A keletkezett kár meghaladja az egymillió forintot.
A főügyészség fogolyzendülés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és rongálás bűntette miatt emelt vádat, és indítványozta a letartóztatás fenntartását, valamint végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását.
Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség
Gyalogost sodort el egy teherautó Nagykanizsán.
A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, az ügy mediációval zárulhat.
A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy ne a büntetéstől tartva, hanem saját és mások biztonságát szem előtt tartva tartsák be a sebességhatárokat.
Gyanútlan lakásfelújító áldozatait Zalában és Somogyban károsította meg.
A nagykanizsai csapat dobogós eredménye egyértelmű visszaigazolása annak, hogy a zalai tűzoltók felkészültsége országos szinten is kiemelkedő, és a legélesebb helyzetekben is képesek magas színvonalon helytállni.
Kamionnyi áruért fizetett a sértett, de a rakomány soha nem létezett.
Melléképület égett teljes terjedelmében, a feltételezett bent tartózkodót nem találták meg.
Fóliasátrak és melléképület is lángra kapott a Szepetneki úton, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet.
Ellopta az autót, nekihajtott vele pár dolognak, majd elmenekült a férfi.
Az ingatlanban több gázkészülék is üzemelt.
Új korszak kezdődhet a családon belüli erőszak kezelésében.
Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi több szempontból is súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat.
Sorozatos csalással vádolnak egy tófeji férfit.