Illusztráció: Pexels
Zala vármegyében egy év alatt 236 büntetőeljárás indult kábítószerrel összefüggésben, több mint 55 kilogramm drogot foglaltak le a hatóságok – derül ki a DELTA Program éves összesítéséből.
A rendőrség 2025 márciusában indította el a Drogellenes Totális Akciótervet, amely zéró toleranciát hirdetett a tiltott szerekkel szemben. Az elmúlt tizenkét hónapban 75 terjesztőt és 197 fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként.
A nyomozások során 55,4 kilogramm kábítószert és 93 tő növényt foglaltak le. Emellett 13,6 millió forint készpénzt és bankszámlán lévő összeget, valamint további 1,65 millió forint értékű ingóságot vontak el.
A DELTA Program részeként augusztus végén indult el a RedP, azaz a Rendőrségi Drogprevenciós Program is. Ennek keretében bűnmegelőzési szakemberek 285 alkalommal tartottak előadásokat, amelyek közel 130 ezer diákot és szülőt értek el.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a kábítószer elleni fellépést a jövőben is folytatják.
Forrás: Police.hu
A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy ne a büntetéstől tartva, hanem saját és mások biztonságát szem előtt tartva tartsák be a sebességhatárokat.
Gyanútlan lakásfelújító áldozatait Zalában és Somogyban károsította meg.
A nagykanizsai csapat dobogós eredménye egyértelmű visszaigazolása annak, hogy a zalai tűzoltók felkészültsége országos szinten is kiemelkedő, és a legélesebb helyzetekben is képesek magas színvonalon helytállni.
Kamionnyi áruért fizetett a sértett, de a rakomány soha nem létezett.
Melléképület égett teljes terjedelmében, a feltételezett bent tartózkodót nem találták meg.
Fóliasátrak és melléképület is lángra kapott a Szepetneki úton, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet.
Ellopta az autót, nekihajtott vele pár dolognak, majd elmenekült a férfi.
Az ingatlanban több gázkészülék is üzemelt.
Új korszak kezdődhet a családon belüli erőszak kezelésében.
Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi több szempontból is súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat.
Sorozatos csalással vádolnak egy tófeji férfit.
A tulajdonos a konyhában találta szembe magát a fekete kapucnis elkövetővel, aki egy pénztárcát magához ragadva azonnal elmenekült.
A segélyhívások már csütörtökön megkezdődtek, de a legsúlyosabb nap péntek volt, amikor egyetlen nap alatt 168 káresethez vonultak ki az egységek.
A hatóságok továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy viharos időben fokozott óvatossággal közlekedjenek, és kerüljék a fákkal, vezetékekkel veszélyeztetett területeket.