Kék hírek - 2026. június 08., Hétfő
#baleset #Nagykanizsa #Zala Vármegyei Főügyészség

Gázolás Nagykanizsán

Gázolás Nagykanizsán

Fotók: Rendőrség

Vádat emelt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy 37 éves nagykanizsai férfi ellen, aki 2025 szilveszterén elütött egy gyalogost a Rózsa utcában, majd a hatóság szerint nem győződött meg annak állapotáról, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vád szerint a férfi 2025. december 31-én éjfél körül közlekedett személygépkocsival Nagykanizsán, a Rózsa utcában, amikor egy kereszteződéshez érve nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak, és elütötte őt.

Az ütközés következtében a gyalogos a jármű motorháztetejére csapódott, majd az úttestre esett, és a baleset során súlyos sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a sofőr ugyan rövid időre megállt a helyszínen, de nem szállt ki a járműből, és nem győződött meg a sértett állapotáról. Ezt követően elhajtott, anélkül, hogy segítséget nyújtott volna vagy meggyőződött volna arról, szüksége van-e ellátásra.

Később ugyan még megállt rövid időre, ellenőrizte az autó elejét, majd továbbhaladt a városközpont irányába.

Az ügyészség megállapítása szerint a baleset oka a figyelmetlenség és a KRESZ szabályainak megszegése volt, különösen az elsőbbségadás elmulasztása és a baleset utáni kötelező segítségnyújtás hiánya.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt, a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntett miatt emelt vádat. Az indítvány szerint pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása várható.

Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség

Még érdekes lehet ...


2026. július 15., Szerda

A gumibotot akarta a nő, sértegette a rendőröket

Egy rendezvényen ittas állapotban azért kezdte sértegetni a rendőröket, mert nem adtak neki kölcsön egy gumibotot egy fényképhez.


2026. július 14., Kedd

Jegyellenőrzés elől ugrott ki a vonat ablakán egy 19 éves fiatal Bagod közelében

A veszélyes mutatvány súlyos következményekkel járt: a fiatal mindkét lába súlyosan megsérült. A helyszínre mentők érkeztek, akik kórházba szállították, miközben a rendőrök is intézkedtek.


Míg párja aludt, utalt a mobilbankjából

A vád szerint a nő még alvó élettársa mobilbankjába belépve 400 ezer forintot utalt át saját számlájára, mielőtt végleg elköltözött a nagykanizsai közös otthonukból.


2026. július 13., Hétfő

Már önállóan is beavatkozhat a bázakerettyei önkéntes tűzoltó egyesület

Az együttműködési megállapodást Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője adta át Hajdár László elnök-parancsnoknak.


Micsoda sztori: bedőlt az idős néninek, aki a letenyei otthonban csalta lépre áldozatát

A nő azt állította, hogy egy nagykanizsai lakást ajándékozna a sértettnek, ám a nyomozás során kiderült: ilyen ingatlan nem létezett, és az asszonynak ingatlantulajdona sem volt.


2026. július 10., Péntek

Látta ezt a kisfiút? Hívja a rendőrséget!

Eltűnt egy 16 éves csesztregi fiú, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.


Lenyűgöző felvétel lett a hónap fotója: az óriási felsőpáhoki tűznél készült

A látványos képet Kovács Gyula tűzoltó százados, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat tagja készítette.


2026. július 09., Csütörtök

Kövekkel dobálták az autókat az M7-es felüljárójáról

A dobálás nem maradt következmények nélkül: az egyik kő egy szlovén rendszámú vontató szélvédőjének csapódott, amely a becsapódás következtében megrepedt.


Kis magyar abszurd: műlábbal verte párját egy férfi

Az ügyészség a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta.


2026. július 08., Szerda

Sör, energiaital, izotóniás ital lett a zsákmány

Kerítést bontott, majd a hűtőautomatát fosztotta ki egy férfi a zalakarosi fürdőnél.


2026. július 07., Kedd

2026. július 06., Hétfő

Teljes útzár a 75-ös főúton egy kombájnbaleset miatt

Előreláthatóan délig tart a mentés, addig az útszakaszt ki kell kerülniük az autósoknak.


Nekiment nevelőinek a gyermekotthon lakója

Azoknak ajánljuk a hírt, akik politikai tőkét kovácsoltak abból, hogy a gyermekotthonokban csak szegény, elesett, jószándékú gyerekek élnek.


Ezért ne motorozz papucsban!

Papucsban ült fel az új motorra Cserszegtomajon, két ház után kerítésnek csapódott.


2026. július 02., Csütörtök

Elektromos kerekesszékkel borult a Hévízi-kifolyóba egy 70 éves férfi

A helyen, ahol a baleset történt, tiltott a fürdőzés.


Feltörte az ételrendelős fiókokat és mások pénzén evett hónapokon át

Hét sértett, több hónapnyi visszaélés: vádemelés egy fiatal ellen információs csalás miatt.


Vészhelyzet Nagykanizsán és környékén: egymást érték a riasztások

Vihar csapott le Zalára: kidőlt fák, elárasztott pincék és kórházi beavatkozás – megfeszített tempóban dolgoztak tegnap a tűzoltók.


2026. július 01., Szerda

Száznégyezer forint miatt vagyonelkobzás

Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki megkárosította ügyfelét.

+