Kultúra - 2020. július 06., Hétfő
#Ennio Morricone #gyászhír #filmzene #zeneszerző

Már az égieknek komponál

Már az égieknek komponál

(A kép forrása: wikipedia.org)

Elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző. A hírt a családja is megerősítette: a 91 éves művész hétfőn, egy római klinikán halt meg, ahová azért vitték be, mert néhány napja comcsonttörést szenvedett. A sérülésnél komplikációk léptek fel, halálát feltehetően ez okozta.

Az ANSA hírügynökséghez eljutatott közlemény szerint Ennio Morricone az utolsó pillanatig tudatánál volt. Halála előtt még el tudott búcsúzni a feleségétől, a gyermekeitől és az unokáitól, sőt

még arra is volt ereje, hogy megköszönje a közönségnek a munkássága során megtapasztalt állandó támogatást.

Az olasz zeneszerző tetemes életművet hagyott hátra. Mintegy 500 filmhez írt zenét, az általa komponált dallamokat (Volt egyszer egy Vadnyugat, Cinema Paradiso, Aki legyőzte Al Caponét, Maléna stb.) világszerte ismerik. Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regényéből készült film, a Sorstalanság zenéjét is ő készítette.

Az amerikai filmgyártásban A misszió hozta meg számára az áttörést, a Maestro ekkor 58 éves volt. Munkatársai szerint sajátos módszerekkel dolgozott: sokszor nem is használt zongorát a komponáláshoz, hanem rögtön a partitúrát kezdte írni, idézi a fidelio.hu.

Művészetét Oscar-, Grammy-, Golden Globe- és BAFTA-díjjal is elismerte a szakma, lemezei pedig több mint 70 millió példányban keltek el. Magyarországon legutóbb 2019 januárjában adott kocertet a Papp László Budapest Sportarénában. 

Még érdekes lehet ...


2024. március 28., Csütörtök

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2024. március 25., Hétfő

Ma van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Szűz Mária e napon fogadta méhébe Jézust.


2024. március 19., Kedd

Katolikus hagyomány

Március 19-e az apák ünnepe.


2024. március 16., Szombat

Most vagy soha!

Már a nagykanizsai moziban is látható a nagyszabású történelmi kalandfilm a márciusi ifjakról és a napról, amely megváltoztatta a magyar nemzet történelmét.


2024. március 11., Hétfő

Kiállítás és érembörze

Pénzhelyettesítő eszközöket mutatott be az érdeklődőknek a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének nagykanizsai csoportja a HSMK-ban, a kiállítás mellett érembörzét is tartottak.


Kustár Zsuzsa emlékét őrzi

A Bartók utcában avattak emléktáblát, annál az épületnél, ahol az iparművész élt és alkotott.


2024. február 15., Csütörtök

Farsangi program a letenyei zeneiskolában

A gyerekek ötletes jelmezekben léptek színpadra a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.


2024. február 07., Szerda

Bemutatták Mohai V. Lajos új könyvét

A mában állít Kanizsának míves „szavakból katedrálist”.


2024. február 04., Vasárnap

Több százan léptek színpadra

Kanizsán gyűltek össze a vármegye néptáncosai.


2024. február 03., Szombat

Egy egyszerű ember története

Mohai V. Lajos új könyvét mutatják be a Honvéd Kaszinóban.


2024. január 31., Szerda

Névadó ünnepség a zeneiskolában

A tragikus sorsú, Pásztor Irma nevét vette fel a hangversenyterem.

#Nagykanizsa

Tojásfa a kórházban

Tojásfa a kórházban

2024. március 29. - Kanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

+