(A kép forrása: Marie Claire)
Lorelai-ról és Luke-ról, a Szívek szállodája szerelmes párjáról a legnagyobb rajongók vélhetően mindent tudnak, többek között azt is, mennyire gyorsan kellett pörögnie a szereplők nyelvévek, hogy tartani tudják a dialógusok tempóját. De hogy mennyire volt nagy rajtuk a nyomás, arról most a Luke-ot alakító Scott Patterson mesélt a New York Timesnak.
„Mindkettőnknek fel kellett hagynunk a dohányzással. Neki (Lauren Grahamnek - a szerk.) is szüksége volt levegőre és nekem is.”
A szériában a párbeszédek és azok sebessége adta meg a báját a karaktereknek, ehhez pedig tudni kellett tempósan, de érthetően hadarni. A szereplőknek ráadásul nem lehetett egy szót sem megváltoztatni az átlagosnál 20 oldallal hosszabb szövegkönyvükben, mert ha így tettek, azonnal leállt a forgatás, és újra kellett venni a jelenetet – foglalta össze az interjút a People magazin cikke.
A széria minden idők egyik legkedveltebb filmsorozata, hazánkban még most is ismétlik, annak ellenére, hogy 2007-ben elkészült a befejező epizód. A Netflix 2016-ben elkészített a folytatást is, Szívek szállodája: Egy év az életünkből címmel, amely négy 90-es perces epizódban folytatta a Gilmore-lányok történetét.
A The CW csatorna Amerikában ezen a héten a folytatást ismét a műsorára tűzte.
(Forrás: hirado.hu)
A házi oltár nem csupán műtárgy, hanem történet is – a családoké, a közösségé és egy olyan hagyományé, amely generációkon átívelve formálta a dél-zalai otthonok szellemiségét.
A Magyar Költészet Napja alkalmából Soósné Balassa Eszter költő bemutatkozó estjére került sor Letenyén a Fáklya Művelődési Házban.
A költészet napja jó alkalom arra, hogy újra kézbe vegyünk egy verseskötetet, elővegyünk egy régi kedvencet, vagy felfedezzünk egy kortárs szerzőt.
Az egyházi vezetők azt kérik, hogy az idei húsvétot
A megmérettetésre nagyon sokan jelentkeztek: 12 iskola 71 tanulója mutatta be verstudását német nyelven.
Egry József Kalapos hölgy című grafikáját egy aukciós online piactér honlapján kínálták eladásra.
Apja révén magyar származású, New Yorkban élő Suzanne C. Nagy gyűjteményének 38 darabja érkezik Nagykanizsára, a Magyar Plakát Házba.
A napokban immár 34. alkalommal került megrendezésre a József Attila területi versmondó verseny a letenyei Városi Könyvtárban.
A rendezvény jól mutatta, hogy az amatőr művészeti közösségek nem csupán hagyományőrző szerepet töltenek be, hanem aktív alakítói is a helyi társadalmi és kulturális életnek.
Zala megyei kórusvezetők és énekesek is rangos elismerést kaptak.
A diákok változatos műsorral léptek színpadra az iskola kulturális bemutatóján, amely nagy sikert aratott a közönség körében.
A fesztivál programja március 14-ig tart, lesz kiállítás, előadás, nőnapi rendezvény, megemlékezés és jubileumi koncert is.
Országos kémiaversenyen bizonyított a nagykanizsai diáklány, különdíjjal ismerték el Rebeka tehetségét.
XIV. Leó pápa a hallgatás és a mértéktartás útjára hív.