A Szent Péter tér Vatikánban (A képek forrása: facebook.com/residenza.giustiniani)
Magyar kézművesek alkotásai is szerepelnek a világ minden részéből a Vatikánba érkezett betlehemek között, amelyek a járványhelyzet miatt szabadtéri kiállítóhelyen, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában láthatók vasárnaptól. A 100 Betlehem elnevezésű kiállítást harmadik éve rendezik meg a Vatikánban.
Szokás szerint a világ mintegy harminc országából több mint száz alkotás érkezett: van közöttük művészi kidolgozású történelmi betlehem és modern feldolgozás, amelyben a gyermek Jézus a vöröskereszt sátrában születik meg a földrengés sújtotta Amatrice város romjai között. Több munka távoli országból érkezett vagy nagyon egyszerű, iskolások készítette alkotás, amely mégis ünnepi hangulatot sugároz.
Újdonságnak számít, hogy zárt terem helyett a betlehemeket a Szent Péter teret övező oszlopcsarnok egyik szárnyában állították ki.
Az oszlopok között épített nyitott faházak ablakaiban láthatók az alkotások. A Vatikán a szabadtéri megoldással érte el, hogy a járványkorlátozások ellenére sem kellett lemondani a betlehem-kiállítást, amelyet máskülönben a múzeumok és kiállítások zárvatartása miatt nem tudtak volna megrendezni.
Illusztráció: a Vatikán Betleheme
Magyarország az idén sem hiányzik a római betlehem-kiállításról. A korábbi évekhez hasonlóan most is a Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) által egybefogott kézművesek alkotásairól van szó. A Vatikánban látható hét magyar betlehem között van Kurdi Csilla Betlehemi éj című műve, amely a paverpolnak nevezett dekorációs technikával készült.
Szigeti Mónika Menekülés Egyiptomba című alkotása kukoricacsuhéból és fakéregből készült, különlegessége a színezett kukoricacsuhé. Kaics Julianna Szent Család című kompozíciója csuhéból és vesszőből készült. Harsányi Tiborné Betlehem a Szent Családdal és a három királlyal alkotása szalmából készült fonással.
Garamvölgyi Adrienn egy fakereszten ábrázolta Jézus születési jelenetét csuhé figurákkal. Gelencsér Julianna A Szent Családot pásztorok látogatják művéhez terméseket is felhasznált. Czupp Pál Megyei Prima-díjas fafaragó népi iparművész A Szent Család megpihen című műve diófából és vadkörte fából készült. A művész fakéregbe helyezte el Mária, Jézus és József alakját.
A kiállítás, amelynek idén Ukrajna a díszvendége, január 10-ig látható.
A tavalyi betlehem-kiállításnak Magyarország volt a díszvendége az eredetileg 2020 szeptemberére kitűzött Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A kiállítást tavaly Ferenc pápa az első látogatók között kereste fel.
(Forrás: hirado.hu)
A házi oltár nem csupán műtárgy, hanem történet is – a családoké, a közösségé és egy olyan hagyományé, amely generációkon átívelve formálta a dél-zalai otthonok szellemiségét.
A Magyar Költészet Napja alkalmából Soósné Balassa Eszter költő bemutatkozó estjére került sor Letenyén a Fáklya Művelődési Házban.
A költészet napja jó alkalom arra, hogy újra kézbe vegyünk egy verseskötetet, elővegyünk egy régi kedvencet, vagy felfedezzünk egy kortárs szerzőt.
Az egyházi vezetők azt kérik, hogy az idei húsvétot
A megmérettetésre nagyon sokan jelentkeztek: 12 iskola 71 tanulója mutatta be verstudását német nyelven.
Egry József Kalapos hölgy című grafikáját egy aukciós online piactér honlapján kínálták eladásra.
Apja révén magyar származású, New Yorkban élő Suzanne C. Nagy gyűjteményének 38 darabja érkezik Nagykanizsára, a Magyar Plakát Házba.
A napokban immár 34. alkalommal került megrendezésre a József Attila területi versmondó verseny a letenyei Városi Könyvtárban.
A rendezvény jól mutatta, hogy az amatőr művészeti közösségek nem csupán hagyományőrző szerepet töltenek be, hanem aktív alakítói is a helyi társadalmi és kulturális életnek.
Zala megyei kórusvezetők és énekesek is rangos elismerést kaptak.
A diákok változatos műsorral léptek színpadra az iskola kulturális bemutatóján, amely nagy sikert aratott a közönség körében.
A fesztivál programja március 14-ig tart, lesz kiállítás, előadás, nőnapi rendezvény, megemlékezés és jubileumi koncert is.
Országos kémiaversenyen bizonyított a nagykanizsai diáklány, különdíjjal ismerték el Rebeka tehetségét.
XIV. Leó pápa a hallgatás és a mértéktartás útjára hív.