Kultúra - 2021. január 06., Szerda
#vízkereszt #lakásszentelés #háromkirályok #vízszentelés #farsang

Lakást szentelnek vagy szentestét ülnek – így ünneplik vízkeresztet

Lakást szentelnek vagy szentestét ülnek – így ünneplik vízkeresztet

Vízkereszt napja, január 6-a, a napkeleti bölcsek ünnepe alkalmából, a kezdődő farsangi időszak nyitányaként a Sződligeti Római Katolikus Egyházközség évente felvonulást rendez (Fotó: archív, MTI/Szigetváry Zsolt)

Van, ahol lezárja, van, ahol megnyitja a karácsonyi ünnepkört: a mai nap, vízekereszt a nyugati és a keleti kereszténységben is jeles napnak számít. A mi kultúránkban a farsang első napja is ez az ünnep, mely véget vet a karácsony csendességének

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör lezárása, amely a keresztény világban az epifánia (az epiphania görög szó, jelentése: megjelenés) ünnepe, mely kifejezés Jézus három megjelenésére utal. E naphoz kapcsolódik a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe, Jézusnak a Jordán folyóban történő megkeresztelésének napja és a Megváltó csodatevő hatalmának első megnyilatkozása a kánai menyegzőn, a víz borrá változtatása.

A rendkívül összetett, az ókor hagyományainak, időszámításának is számos vonását megőrző ünnep 12 nappal karácsony után következik, ám pontos időpontját csak 2014-ben rögzítette a katolikus egyház január 6-ára, „parancsolt ünnepként”. Míg Nyugat-Európában a háromkirályok látogatása, addig Kelet- és Közép-Európában, így hazánkban is Krisztus keresztségének ünnepe lett hangsúlyos – a mai napig – a vízkereszt napi liturgiában az évszázadok folyamán.

Vízszentelés, házszentelés

Amikor Jézus 30 esztendős lett, a Jordán vizében megkeresztelte őt Keresztelő Szent János. Jézus megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét s áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust; innen a magyar nyelvben is az elnevezés: a vízkereszt. Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, és ebből a hívek is hazavihetnek. Egész évben ebből merítenek kereszteléshez és más szertartásokhoz, ahol szenteltvizet használnak. Ezen a napon tömjént is szenteltek. A hagyományok értelmében felnőttek keresztelése is vízkereszt ünnepén vagy húsvétkor történt meg.

202101060840_vizker-lakasszent-e1609872193700.jpg (1463×821)Az ajtó szemöldökfáján az évszám és a latin áldásformula kezdőbetűi CMB - Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e házat) láthatók (Fotó: archív, MTI/Koszticsák Szilárd)

A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés vagy lakásszentelés hagyománya, amikor a házakat vagy a lakásokat is megszentelik a szenteltvízzel. Az ajtófélfára ilyenkor felírják az évszámot és a „Christus Mansionem Benedicat” („Krisztus áldja meg e házat!”) kezdőbetűit a következő formában: 20 + C + M + B + 21. Magyarországon e három betű helyére a G, M, B – Gáspár, Menyhért, Boldizsár, a három király nevének kezdőbetűje került.

Virágszirmok füstje nyithatja meg a farsangot

A karácsonyi ünnepkört lezáró naphoz néphagyományainkban számtalan szokás, szertartás fűződik. E nap fontosságát kiemelte, hogy az elcsendesedésnek szánt karácsonyi időszak, melyet csak a szilveszter régebben is hagyományos zajongása, kolompolása, ostorpattogtatása vert fel, a vízkereszttel véget ér, hiszen az már a farsang első napja.

Szokás volt például a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.

A lányok számára a vízkereszt férjjósló napnak számított. Még egyszer meggyújtották ezen a napon a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, majd

a fát tűzre tették, csak egy ágacskát tűztek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen.

Ezen a napon a rokonok, barátok meglátogatták egymást: délben és este is folyt a vendégeskedés, az esti harangszót pedig kántálás és a csillagjárás (a tractus stellae nevű misztériumjáték) követte. Fellelhető a nap hagyományai között, hogy „gonoszűző és szerencsevarázsló nap”, mely időjárásával a tél hosszára, a nyár esős vagy száraz voltára, így a termésre, főleg a bortermésre adott előjelt.

Az ortodox karácsonytól az alámerülésig

Míg a nyugati kereszténység világában január 6. lezárja, a keleti keresztényeknél ez a nap megnyitja a karácsonyi ünnepkört. A mai nap, január 6. és a holnapi, 7. több millió ortodox keresztény számára a karácsony ünnepét jelöli. A mai nap estéje a szenteste Oroszország, Grúzia, Örményország, Fehéroroszország, Szerbia, Egyiptom, Etiópa és Kazahsztán területén.

202101060840_orosz-ortodox-e1609872341333.jpg (1500×871)Az ortodox hívők szerint a pópa által megszentelt jeges vízbe merülés megtisztítja a lelket az elkövetett bűnöktől. (Fotó: archív, MTI/EPA/Anatolij Malcev)

Január 19-én kerül sor az ortodox vízkereszt ünnepére. Az eltérés oka, hogy a pravoszlávok a mai napig az „ónaptárat” használják, a Gergely- és a Julián-naptár közötti eltérés 13 nap, tehát az ortodox egyház naptárában ez a nap január 6. Ekkor az ortodox pap fából keresztet hajít a – gyakran már jeges – vízbe, a hívek utánaugranak és a keresztet kihozzák.

Hazánkban rendszerint Keszthelyen tart Balaton-szentelést január 19-én az ortodox egyház. A hagyomány szerint az a bátor vállalkozó, aki bemegy a vízbe a keresztért, megkapja az Úr kegyelmét.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. április 17., Szerda

Bemutatták a Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült albumot

A kiadvány az elmúlt évek legnépszerűbb képeit vonultatja fel.


2024. április 11., Csütörtök

Kültéri keresztút készült Zalakaroson

Idén 10 éves a helyi plébánia.


2024. április 07., Vasárnap

Komponálásra fel!

Kis zeneszerzők műveit várja a nagykanizsai zeneiskola.


2024. március 28., Csütörtök

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2024. március 25., Hétfő

Ma van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Szűz Mária e napon fogadta méhébe Jézust.


2024. március 19., Kedd

Katolikus hagyomány

Március 19-e az apák ünnepe.


2024. március 16., Szombat

Most vagy soha!

Már a nagykanizsai moziban is látható a nagyszabású történelmi kalandfilm a márciusi ifjakról és a napról, amely megváltoztatta a magyar nemzet történelmét.


2024. március 11., Hétfő

Kiállítás és érembörze

Pénzhelyettesítő eszközöket mutatott be az érdeklődőknek a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének nagykanizsai csoportja a HSMK-ban, a kiállítás mellett érembörzét is tartottak.


Kustár Zsuzsa emlékét őrzi

A Bartók utcában avattak emléktáblát, annál az épületnél, ahol az iparművész élt és alkotott.


2024. február 15., Csütörtök

Farsangi program a letenyei zeneiskolában

A gyerekek ötletes jelmezekben léptek színpadra a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.


2024. február 07., Szerda

Bemutatták Mohai V. Lajos új könyvét

A mában állít Kanizsának míves „szavakból katedrálist”.

+