Kultúra - 2021. január 17., Vasárnap
#vallás #imahét #ökumenizmus #ökumenikus imahét

Kezdődik az ökumenikus imahét

Kezdődik az ökumenikus imahét

(A kép forrása: evangelikus.hu)

Az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják január 17-én, vasárnap 17 órától. Szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, érsek; igét hirdet Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett imahét során a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket, és imádkoznak a keresztények egységéért.

Az MKPK és a MEÖT 2017-ben döntött arról, hogy az ökumenikus imahét kezdő vasárnapja egyben az üldözött keresztényekért imádkozás napja is. Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezetei a délelőtti istentiszteleteiken imádkoznak az üldözött keresztényekért.

Az ökumenikus imahét idei központi témája az összefogás; bibliai mottója a János evangéliumából vett idézet:

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek.”

Az idei imahét anyagát a svájci grandchampi szerzetesi közösség készítette, a szöveget az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai véglegesítették.

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke és Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke írtak bevezetőt az ökumenikus imahét magyar nyelvű füzetéhez. Ebben olvasható, hogy a hét elmélkedési anyagát jegyző szerzetesi közösség kezdete az 1930-as évekre nyúlik vissza. „A francia-svájci református egyház »morges-i asszonyok« csoportja Jézus Krisztus szavaira figyelve újra felfedezte, hogy ha Isten igéjére akarnak figyelni, ahhoz elengedhetetlen a csend. Jézus is ezt kereste, amikor magányos helyen imádkozott. S Jézus ebben a csendben volt együtt az Atyával. Ezek a morges-i asszonyok szükségesnek tartották belső lelki megerősödésük érdekében az elcsendesedést és az imádkozást. Felismerték, hogy Jézus szava, az imádság és a csend együttesen munkálják a krisztusi élet megvalósulását. A Szentlélek ugyanis zajban, lármában nem dolgozik! Jézus népe így élhet egyre erősödő és hozzá ragaszkodó imaközösségként. A tagok így lehetnek együtt Krisztusban, miközben érik a gyümölcs, életté válik közöttük az isteni rend.

Ezek a Jézust követni akaró asszonyok a Szentírás szavait olvasva arra a felismerésre jutottak, hogy a mai keresztények nagyobb súlyt helyeznek a társadalomra és annak problémáira, mint a plébániáik és gyülekezeteik összekovácsolására és lelki elevenségére. Ennek megváltoztatása érdekében válogatták az imahét nyolc napjára az alapigéket, hogy a szolgálatot végzők figyelmét is ráirányítsák a közösségük belső megerősítésére. Jézustól ugyanis nem általános felhívásként hangzanak el korunk globális világpolgárai felé a következők: »maradjatok« – »titeket« – »gyümölcsöt teremjetek« – »kiválasztott titeket« – »egymást«« – »barátaim« – »tisztaság az ige által« – »szőlővesszők« – Jézus öröme »bennetek«. Jézus ezen szavai csak a hívő közösségben válhatnak életté, ahol nem csupán adók és elfogadók vannak, hanem maga az adó is elfogadó, s az elfogadó is adó! Ez az a kölcsönös kapcsolat, amelyet Jézus gyakran ezzel a szóval fejezett ki: »egymást«.

Időszerű tehát közösségeink belső lelki megerősödése. Az egyház a történelme folyamán minden időben akkor veszített súlyából, amikor a vallási élet elerőtlenedett. Aktuális tehát a biztatás a lankadt kezek (a hit), a roskadt térdek (az imádság) megerősítésére. Így lehet a jézusi úton nemcsak járni, hanem célhoz érni is!”

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg.

A program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza. Nagykanizsán, a kialakult járványhelyzet miatt nem tartják meg személyesen az alkalmakat.

(Forrás: Magyar Kurír)

Még érdekes lehet ...


2024. március 28., Csütörtök

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2024. március 25., Hétfő

Ma van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Szűz Mária e napon fogadta méhébe Jézust.


2024. március 19., Kedd

Katolikus hagyomány

Március 19-e az apák ünnepe.


2024. március 16., Szombat

Most vagy soha!

Már a nagykanizsai moziban is látható a nagyszabású történelmi kalandfilm a márciusi ifjakról és a napról, amely megváltoztatta a magyar nemzet történelmét.


2024. március 11., Hétfő

Kiállítás és érembörze

Pénzhelyettesítő eszközöket mutatott be az érdeklődőknek a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének nagykanizsai csoportja a HSMK-ban, a kiállítás mellett érembörzét is tartottak.


Kustár Zsuzsa emlékét őrzi

A Bartók utcában avattak emléktáblát, annál az épületnél, ahol az iparművész élt és alkotott.


2024. február 15., Csütörtök

Farsangi program a letenyei zeneiskolában

A gyerekek ötletes jelmezekben léptek színpadra a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.


2024. február 07., Szerda

Bemutatták Mohai V. Lajos új könyvét

A mában állít Kanizsának míves „szavakból katedrálist”.


2024. február 04., Vasárnap

Több százan léptek színpadra

Kanizsán gyűltek össze a vármegye néptáncosai.


2024. február 03., Szombat

Egy egyszerű ember története

Mohai V. Lajos új könyvét mutatják be a Honvéd Kaszinóban.


2024. január 31., Szerda

Névadó ünnepség a zeneiskolában

A tragikus sorsú, Pásztor Irma nevét vette fel a hangversenyterem.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+