Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények, olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.
Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét, mert „maga az örök főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán”, fogalmaztak.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában emlékezik meg Jézus szenvedéséről. Az este hatkor kezdődő, hívek nélküli szertartást élőben közvetíti az esztergomi városi televízió (RTVE), a főegyházmegyei Facebook-oldal és a Magyar Katolikus Rádió.A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
A szertartás kezdetén a pap a vértanúságra utaló, piros színű miseruhában, némán vonul az oltárhoz, majd leborul előtte. Földre borulása „az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg”.
Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét.A szentbeszéd és a hívek könyörgése után következik a kereszt előtti hódolat. Hagyományosan a hívek megcsókolják a feszületet és térdet hajtanak előtte, idén azonban ez elmarad.A szertartás a miatyánk és az Isten báránya elmondása után az áldozással fejeződik be.
A szertartás után helyi szokásoknak megfelelően elhangzik a lamentáció, Jeremiás siralmainak a felolvasása.
Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délutáni keresztútjárás. „A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját” és biztosítja a hívőket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó, a szeretet győzedelmeskedik a gonosz, a gyűlölet felett, írták.
Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjtöt kér a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek legfeljebb háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus iránt, tették hozzá.
(Forrás: Infostart)
A házi oltár nem csupán műtárgy, hanem történet is – a családoké, a közösségé és egy olyan hagyományé, amely generációkon átívelve formálta a dél-zalai otthonok szellemiségét.
A Magyar Költészet Napja alkalmából Soósné Balassa Eszter költő bemutatkozó estjére került sor Letenyén a Fáklya Művelődési Házban.
A költészet napja jó alkalom arra, hogy újra kézbe vegyünk egy verseskötetet, elővegyünk egy régi kedvencet, vagy felfedezzünk egy kortárs szerzőt.
Az egyházi vezetők azt kérik, hogy az idei húsvétot
A megmérettetésre nagyon sokan jelentkeztek: 12 iskola 71 tanulója mutatta be verstudását német nyelven.
Egry József Kalapos hölgy című grafikáját egy aukciós online piactér honlapján kínálták eladásra.
Apja révén magyar származású, New Yorkban élő Suzanne C. Nagy gyűjteményének 38 darabja érkezik Nagykanizsára, a Magyar Plakát Házba.
A napokban immár 34. alkalommal került megrendezésre a József Attila területi versmondó verseny a letenyei Városi Könyvtárban.
A rendezvény jól mutatta, hogy az amatőr művészeti közösségek nem csupán hagyományőrző szerepet töltenek be, hanem aktív alakítói is a helyi társadalmi és kulturális életnek.
Zala megyei kórusvezetők és énekesek is rangos elismerést kaptak.
A diákok változatos műsorral léptek színpadra az iskola kulturális bemutatóján, amely nagy sikert aratott a közönség körében.
A fesztivál programja március 14-ig tart, lesz kiállítás, előadás, nőnapi rendezvény, megemlékezés és jubileumi koncert is.
Országos kémiaversenyen bizonyított a nagykanizsai diáklány, különdíjjal ismerték el Rebeka tehetségét.
XIV. Leó pápa a hallgatás és a mértéktartás útjára hív.