Kultúra - 2021. július 02., Péntek
#Semmelweis Ignác #Koltai Lajos #film

Semmelweis Ignácról készíti új filmjét Koltai Lajos

Semmelweis Ignácról készíti új filmjét Koltai Lajos

(Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Semmelweis Ignác orvosról, az anyák megmentőjéről forgat filmet Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanára – közölte honlapján csütörtökön az intézmény.

Az SZFE honlapján megjelent interjúban a rendező elmondta, hogy a film Semmelweis élete legnehezebb korszakáról, a bécsi évekről fog szólni.

„Van egy pici áthallás a napjainkban pusztító pandémia okozta orvosi-kutatói kihívások és Semmelweis zseniális felfedezése - amivel anyák millióit mentette meg – között. A nagyon sok sikeres magyar filmet jegyző Lajos Tamás (Film Positive) a producer. Jövőre már forgatunk. A tanítványaim már jöhetnek is a forgatásra" – fogalmazott az alkotó, aki arról is beszélt, hogy a forgatókönyv már elkészült.

Koltai Lajos ősszel kezdi tanítani az SZFE-én a rendező szakos mesterképzősőket. Erről megjegyezte, hogy nyolc hallgatót vett fel.

„Egy jó színvonalú társaság, akiknek van még mit tanulniuk bőven, de bennük van az a fajta érzékenység, ami alapdolog annál, aki mester szakra jelentkezik" – fogalmazott.

A rendező arról is beszélt, hogy a tanításra Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Müpa vezérigazgatója beszélte rá.

„Azt mondta, hogy azt tanítsd, amit csináltál, és ami te vagy. Ez egy nagyon szép felkérés" – tette hozzá. Koltai Lajos kiemelte, sok órát terveznek közösen az operatőr mesterosztályt vezető Vecsernyés Jánossal, hogy a rendező és az operatőr szakos hallgatók minél jobban megszokják egymást, és minél több gyakorlaton legyenek együtt.

Távolabbi terveiről elmondta, hogy filmet szeretne forgatni barátja, a 2015-ben elhunyt Fejes Endre Szerelemről bolond éjszakán című regényéből, amelyet halála előtt adott át neki az író.

„Egy olyan mű, amit alig ismernek, de fantasztikus anyag. Azt szívesen megcsinálnám. És dédelgetett tervem egy film Tesláról, nekem írták a könyvet, azt remélem, meg tudom csinálni" – fogalmazott.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. május 07., Szerda

Szívbemarkoló búcsú

Posztumusz életműdíjat kapott halála után Varga Szilárd fotóművész.


2025. május 05., Hétfő

Óriási szakmai elismerést kapott Sütő András!

A nagykanizsai születésű, zalamerenyei származású művész kiváló alakításáért érdemelte ki az elismerést.


2025. április 24., Csütörtök

Sütő András: A színészet, amelyben a szomorúság is felhajtóerő

A Reménytelenül című filmben József Attilát alakítja.


2025. április 21., Hétfő

Meghalt Ferenc pápa

88 éves korában hunyt el a katolikus egyház vezetője.


2025. április 17., Csütörtök

Hímes tojás a húsvéti népszokásokban

Általános szokásként élt/él Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők húsvétkor megajándékozzák keresztgyermekeiket.


2025. április 10., Csütörtök

Friss, üde tavaszi rendezvények várnak rád a hétvégén!

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Premier Táncklub.


2025. április 06., Vasárnap

Ismert operaáriák, népszerű duettek baráti hangulatban

Miklósa Erika és Horváth István betegség miatt elmaradt kanizsai hangversenyét május 8-án pótolják a szervezők.


2025. április 05., Szombat

A Hogyan tudnék élni nélküled? átlépte a 750 ezres nézőszámot a hazai mozikban

A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték lett a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje.


2025. április 02., Szerda

A holokauszt tragédiája képeken Nagykanizsán

A város diákságának a következő hetekben nyílt tárlatvezetéssel mutatják be a tárlatot.


2025. március 28., Péntek

Mit üzen ma a rendszerváltás ikonikus alakja? (Képgaléria)

Csengey Dénes gondolatai a rendszerváltozás eszmei hátterének fontos dokumentumai.


Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete: 30! (Képgaléria)

A kerek évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Plakátházban.

+