Kultúra - 2021. július 13., Kedd
#Magyarpolány #passió #szenvedéstörténet #vallás #egyház #hit #Jézus #kereszténység

Idén sem maradhat el a magyarpolányi Passió

Idén sem maradhat el a magyarpolányi Passió

Illusztráció (A kép forrása: ertektar.vpmegye.hu)

Idén is megrendezik a Magyarpolányi passió előadásait az 52. Eucharisztikus Kongresszus keretében. A falu lakosai hat alkalommal fogják majd előadni a darabot augusztus 19 és 29 között.

Magyarpolány egy igazi csodafalu, ahol az is megtörténhet, hogy reggel még péksütit veszünk a hölgytől, aki este már Mária Magdolna szerepében nyújt felejthetetlen alakítást a nézőknek. A passió játékok alkalmával a falu lakói profi színészekké alakulnak át, és a Kálváriadomb festői környezetében varázsolnak vissza minket a bibliai időkbe – közölték a szervezők.

Több mint negyedévszázados hagyományra tekint vissza a Magyarpolányi passió, amit az Europassió szövetségbe is felvettek.

A Veszprém megyében található, Európa Nostra-díjas helységben a passiójátszás hagyománya egészen a ’90-es évek elejére nyúlik vissza. 2015-től megújult formában várják a nézőket. Az új rendezésű darab forrásanyagaként a szövegírók (Katona Imre, Németh Ervin és Pataki András) a XVII. századi passiójátékokat, a csíksomlyói misztériumokat, valamint a Károli Gáspár fordításában készült Bibliát használták. A Magyarpolányi passióban meghatározó szerepet kapnak az élőzenés dalok, melyeknek zeneszerzője Szarka Gyula, Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja. A darab rendezője 2015 óta Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója.

Ha már ellátogatunk Magyarpolányba, érdemes több időt rászánni erre a kivételesen szép településre. 83 népi műemléki épületből álló Falumúzeuma, a síkság és a hegyvidék törésvonalán elhelyezkedő környezeti adottságai és vendégszerető lakosai nem mindennapi kikapcsolódást garantálnak az odalátogatóknak.

(Forrás: balaton.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. április 24., Csütörtök

Sütő András: A színészet, amelyben a szomorúság is felhajtóerő

A Reménytelenül című filmben József Attilát alakítja.


2025. április 21., Hétfő

Meghalt Ferenc pápa

88 éves korában hunyt el a katolikus egyház vezetője.


2025. április 17., Csütörtök

Hímes tojás a húsvéti népszokásokban

Általános szokásként élt/él Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők húsvétkor megajándékozzák keresztgyermekeiket.


2025. április 10., Csütörtök

Friss, üde tavaszi rendezvények várnak rád a hétvégén!

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Premier Táncklub.


2025. április 06., Vasárnap

Ismert operaáriák, népszerű duettek baráti hangulatban

Miklósa Erika és Horváth István betegség miatt elmaradt kanizsai hangversenyét május 8-án pótolják a szervezők.


2025. április 05., Szombat

A Hogyan tudnék élni nélküled? átlépte a 750 ezres nézőszámot a hazai mozikban

A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték lett a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje.


2025. április 02., Szerda

A holokauszt tragédiája képeken Nagykanizsán

A város diákságának a következő hetekben nyílt tárlatvezetéssel mutatják be a tárlatot.


2025. március 28., Péntek

Mit üzen ma a rendszerváltás ikonikus alakja? (Képgaléria)

Csengey Dénes gondolatai a rendszerváltozás eszmei hátterének fontos dokumentumai.


Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete: 30! (Képgaléria)

A kerek évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Plakátházban.


2025. március 25., Kedd

Újranyitott a keresztúri mozi

Az ötvenes években voltak az első vetítések a településen.


2025. március 13., Csütörtök

Búcsúzik a kiállítás (Galéria)

Zárul a Szegénység és gazdagság kontrasztja című Sass-Brunner Kiállítás.

+