Kultúra - 2021. október 03., Vasárnap
#film #Hollywood #Több mint testőr #remake #feldolgozás

Jön a remake!

Jön a remake!

A közönség imádta Whitney Houston és Kevin Costner romantikus thrillerét, nem beszélve a film azóta klasszikussá vált betétdalairól (A kép forrása: metro.co.uk)

Remake készül egy újabb klasszikusból: a Több mint testőrt 30 év után forgatják újra. A filmet 1992-ben mutatták be Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével.

Remake készül az 1992-es nagy sikerű romantikus thrillerből, a Több mint testőrből.

Szeptember közepén jelentette be a Warner Bros, hogy érkezik a feldolgozása Kevin Costner és Whitney Houston közös filmjének, a Több mint testőrnek. A készülő produkcióról egyelőre nem sokat tudni, de a stúdió azt már elárulta, hogy a díjnyertes The Inheritance című 2019-es Broadway-darab szerzőjét, Matthew Lopezt kérték fel a forgatókönyv elkészítésére.

A Tony-díjas dramaturg a Variety kérdésére válaszolva elárulta, hogy szeretne néhány változtatást eszközölni a készülő folytatásban, az egyik ilyen a női főszereplő etnikuma.

Amikor a Warner Bros. megkeresett az ötlettel kapcsolatban, azzal a feltétellel mondtam igent, ha beleegyeznek, hogy a női karakter ezúttal latin-amerikai legyen. Szerencsére rábólintottak.

Lopez hozzátette, hogy a sztoriban is lesz néhány változás, például Whitney Houston egy fiatal, már befutott énekesnőt alakított, ezzel szemben az ő verziójában az előadó, még csak most válik majd híressé.

A történetem arról szól majd, hogyan változott meg a hírnévtől az élete egyik pillanatról a másikra az ifjú popsztárnak, akinek a 21. században nagyobb szüksége van védelemre, mint korábban bármikor.

A Több mint testőrben főszerepet játszó Whitney Houston első színészi szerepe volt Rachel Marron híres énekes megformálása, akit egy ismeretlen zaklatója ellen véd a Kevin Costner játszotta egykori titkosügynök. Bár számos kritika illette a romantikus thrillert, 1992-ben a második legsikeresebb mozifilm lett, Dolly Parton I Will Always Love You című dalának Houston-féle előadása pedig klasszikussá vált. Whitney Houston 2012-ben halt meg, mindössze 48 évesen.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. szeptember 01., Kedd

Franciaországban fejlesztette tudását a nagykanizsai gimnázium tanára

Nemzetközi pedagógus-továbbképzésen vett részt Dr. Gálné Dénes Tünde.


2026. augusztus 28., Péntek

Ismét Zenél a város Nagykanizsán!

Október 1-én újból


2026. augusztus 27., Csütörtök

Hagyományőrző-díjat kapott a galamboki népi iparművész

Szvetics Jánosné rendszeres kutatója és segítője a nagykanizsai Thúry György Múzeumnak.


2026. augusztus 19., Szerda

Tűzijáték, szabadtéri mozi és koncertek várják az ünneplőket Nagykanizsán és Letenyén

Mindkét városban megemlékeznek az államalapításról és Szent István királyról, emellett az új kenyeret is megszentelik.


2026. augusztus 01., Szombat

Szapáry Nap várja a látogatókat Szécsiszigeten – főzőverseny, koncertek és kirakodóvásár szombaton

Szombaton ismét megrendezik a Szapáry Napot Szécsiszigeten, ahol egész nap színes kulturális és családi programok várják a látogatókat.


2026. július 23., Csütörtök

Magyar bravúr a világ egyik legrangosabb rézfúvós versenyén: különdíjat nyert Vanyó Karsával a Copperatives Brass Quintet!

A versenyen elért eredmény a magyar rézfúvós oktatás számára is jelentős elismerés, hiszen ritka, hogy tizenéves zenészek ilyen rangos nemzetközi profi mezőnyben érjenek el kiemelkedő helyezést.


2026. július 22., Szerda

Megszűnik a Hazajáró

Tizenöt év után nem hosszabbították meg a műsor szerződését.


Ákos a műtétje után először a Ferences Ifjúsági Találkozón jelent meg

A találkozón Ákos hitről, életéről és személyes tapasztalatairól osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.


2026. július 16., Csütörtök

Módosul a Hevesi úti fiókkönyvtár nyitvatartása

Az új időbeosztás 2026. augusztus 31-ig lesz érvényben és ez az oka!


2026. július 11., Szombat

Útnak indultak a motorosok Tótszentmártonból – kezdetét vette a Prósza, bor és tambura fesztivál

A motorosok a határtól mintegy 20 kilométerre fekvő Marina kikötőbe tartanak, míg Tótszentmártonban egész nap kulturális és családi programok várják az érdeklődőket.


2026. július 01., Szerda

Nyárköszöntő dallamok Fűzvölgyön

A szervezők az idén is nagy szeretettel és valódi családi összefogással készültek a rendezvényre, hogy méltó vendéglátásban részesítsék a meghívott énekkarokat és a fellépőket.


Pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak Ákosnál, minden nyári koncertjét lemondta

A Kossuth-díjas dalszerző–előadóművész közlése szerint az operáción már sikeresen átesett, jelenleg állapota stabil, és otthonában folytatja a felépülést.

+