Püspökből lett Mikulás-varázs

Joulupukki, a lappföldi Mikulás (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Kétségkívül az egyik, ha nem a legnépszerűbb szentet a szegények pártfogójaként és önzetlen ajándékozóként ismeri a világ. Eredetének történetét azonban erősen táplálják a legendák.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.

Már életében szentként tisztelték

A legenda szerint Miklós Kr. u. a harmadik században született az akkor Kis-Ázsia déli részén fekvő Patara városában. Gyerekként árvaságra jutott, érsek nagybátyja felügyelete alatt egy kolostorban nőtt fel, majd később ő maga is a papi hivatást választotta. Később a Patarához közel fekvő Müra városának püspöke elhunyt, és Miklós isteni sugallatra a település felé vette az irányt.

Ott eközben az egyházi méltóságok látomásban parancsot kaptak a Mindenhatótól, hogy azt válasszák meg az új püspöknek, aki a következő hajnalon elsőként tér be a templomba imádkozni – ez az ember Miklós volt. Több mint fél évszázadon át vezette a város keresztényeit az akkor még jobbára pogány világban. Vagyonát a szegények és árvák megsegítésére fordította, a lakosság körében Noel Baba, azaz Ajándékozó Apa néven híresült el. Egyes források szerint december 6-án hunyt el, ezért emléke máig ezen a napon kerül előtérbe.

Több, mint 700 évvel később, 1087-ben a muszlimok feldúlták Mürát, Szent Miklós földi maradványait pedig az itáliai kalmárok Bari városába juttatták. Ereklyéi számára új templomot emeltek a városban, a Szent Miklós-székesegyházat, amely azóta is jelentős keresztény zarándokhely. A kriptát, ahol az ereklyéket őrzik, II. Orbán pápa szentelte fel 1089-ben. Egy török régészcsoport kutatásai szerint azonban könnyen elképzelhető, hogy valaki más csontjait vitték el a 11. században, és Szent Miklós földi maradványai ma is Mürában nyugszanak.

Életmentő ajándék a hajadonoknak

Szent Miklós élete során ott segítette a szegényeket, ahol csak tudta. A hagyomány szerint az egyik tette mégis kiemelkedett a sok közül, annak mintájára vált a gyermekek december eleji megörvendeztetése a keresztény országok szokásává. A történet így szól:

Egy elszegényedett patarai nemesember áruba akarta bocsátani lányai ártatlanságát, hogy pénzre tegyen szert. Miklós, akinek a bűn a fülébe jutott, három egymást követő éjjelen egy-egy erszény aranyat dobott be a nemes ablakán, hogy annak lányai férjhez mehessenek. Az apát furdalta a kíváncsiság, nagyon szerette volna megtudni, ki volt a jótevő. Amikor Szent Miklós harmadjára is visszatért, kileste, majd távozásakor utánafutott és a lábaihoz borulva köszönte meg neki az ajándékot, másnap pedig hálás szívvel mesélte a történteket az embereknek.

Miklóst a hajadonok mellett a kereskedők, a fiúk és a diákok, illetve a tengerészek védőszentjeként is emlegetik. Természetesen mindegyik csoporthoz egy-egy történet is kapcsolódik.

A december 6-ai, Miklós-napi ajándékozás a szent és a gyerekek kiváltságos kapcsolatára épül, ugyanis a legtöbb forrás szerint a püspök nagyon szerette a gyermekeket. Érdekesség, hogy a Miklós-nap eredetileg a karácsonyra készített fel, idővel azonban a lelki készülődést elősegítő szerepe eltűnt és egyre inkább a játék és a tréfa került előtérbe.

Személycsere: Mikulás, Télapó, Santa Claus, Gyed Maroz

A Szent Miklóshoz kapcsolódó ajándékosztás minden keresztény országban ismert. A történészek úgy vélik, hogy mindez már az ókorban is elkezdődött, bár olvasható olyan feltevés is, miszerint a 11. századnál hamarabb nem történt hasonló.

Európában a 16. századtól beszélhetünk a december eleji ajándékozásról, mint szokásról, Magyarországon pedig az 1800-as évek közepe óta örvendeztették meg a gyerekeket, elsődlegesen a polgárság körében.

A magyar gyerekeket a Mikulás vagy a Télapó ajándékozza meg december 6. előestéjén. A gondosan megtisztított csizma, amelybe az ajándék kerül, az ablakban várja a messziről, gyalogszerrel érkező jótevőt, ugyanis az angolszász világban megszokottól eltérően nem a kéményen, hanem az ablakon keresztül közlekedik. Általában gyümölcsökkel és édességgel jutalmazza a jó gyerekeket, de olykor virgácsot is osztogat. Mikulás szikár alkatú, hosszú piros palástot és püspöksüveget hord.

A magyar Mikulás érdekes módon a Miklós név szláv eredetű változatát viseli.

A Szovjetunióban Gyed Maroz, vagyis Fagy apó volt a nagy ajándékozó. Az ő mintájára jelent meg az 1950-es években Magyarországon is a „szocialista” Télapó: egy mindennemű vallásos tartalomtól megfosztott jutalmazó-büntető alak, aki még a karácsonyfa-szállításért is felelt.

A nyugati kultúrában a 16. szazadi protestáns reformáció terjedésével – amely helyteleníti a szentek csodálatát, kultuszát – a Mikulás ünnepe december 6-ról decemeber 25-re tevődött. Így próbálták meg a hangsúlyt Szent Miklósról Jézus felé fordítani, és a szent legendáját elhalványítani, feledtetni. Ebben az időben fejlődött ki a „Christ Kind”, azaz a Jézuska, az ajándékok hozójának neve.

Az egyházi intézkedések ellenére Szent Miklós kultusza továbbra is népszerű maradt, főleg Hollandiában, ahol Sinter Klaas néven volt ismert. A holland bevándorlóknak köszönhetően ebből a névből alakult ki az amerikai kultúra ajándékozója, Santa Claus. Az Újvilág lakói már az 1770-es években feljegyezték a németalföldi telepesek Szent Miklósnak szentelt ünnepét, azonban saját hagyománnyá csak a 19. században vált.

Fontos megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban Santa Claus a karácsonyi ajándékot hozza december 25-én. Az amerikai kultúra térhódításának eredménye, hogy Európában, így hazánkban is egyre elterjedtebb a Mikulás megjelenése karácsonykor is.

A szánon közlekedő Télapó motívuma viszont nem Szent Miklóshoz kötődik, még csak nem is a keresztény gondolatvilághoz. A legtöbben úgy vélik, hogy a skandináv és germán mitológiából ered. Az északi népek főistene, Odin a hagyomány szerint ajándékokkal megrakott szekéren száguldott át az éjszakai égbolton. Egy német szokás szerint a gyerekek Odin lovának, Sleipnirnek tettek ki csizmáikban a kémény mellé szalmát és répát, a főisten pedig hálából ajándékokat hagyott benne nekik.

Érdekesség, hogy van, ahol az ajándékot nemhogy nem a Mikulástól, de még csak nem is karácsonykor várják: a spanyol gyerekeket például a háromkirályok örvendeztetik meg vízkereszt napján, január 6-án.

Ha a Mikulás jön, a krampusz is jön

Magyarországon a Mikuláshoz erősen kapcsolódik a krampusz alakja is, aki ajándékosztó útjára is elkíséri a jótékonykodót. Az európai mondavilágban csupán a 17. században kezdték összefonni a két figurát, nem minden területen ugyanolyan formában.

A krampusz a kereszténységben jelen lévő ördögöt, a mindenkori rosszat, a patás démont testesíti meg, de ezt a megfelelést már csak később társították hozzá. Neve a német „krampen”, azaz karom szóból ered, és eredetileg egy pogány hagyomány részét képezhette.

A krampusz mitológiája az Alpok régiójában és a skandináv nyelvterületen a mai napig élénken él, ezeken a helyeken pedig jobbára nem gyermekbarát történetek keringenek a mitikus lényről, amelynek arrafelé komoly hatalma van, és csak lazán kapcsolódik Szent Miklós legendájához.

Míg a germán nyelvű régióban a krampusznak emberhúsra fáj a foga, és a rossz gyermekeket elrabolja, addig Magyarországon már csupán egy virgácsot oszt ki annak, aki az évben rosszul viselkedett.

Hollandiában például ezzel ellentétben a krampuszok, akiket Fekete Pétereknek (Zwarte Piet) neveznek, inkább udvari bolondokra, mint ördögszerű lényekre hasonlítottak. A feketére festett, afrofrizurás, kicsit buta és megalázkodó figurák jelenlétét pár évvel ezelőtt betiltották az országban, ugyanis a kormány szerint kigúnyolták az afroamerikaiakat.

Volt egyszer egy Miklós-járás

A Miklós-napi ajándékozás inkább városi szokás, amely a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztságig csupán az 1930-as, 40-es években. A Miklós-napi alakoskodó szokások viszont az eredeti vidéki hagyomány részét képezték. Hazánkban a középkori eredetű Mikulás-járás inkább diákszokás volt.

A Szent Miklós püspöknek és kíséretének felöltözött diákok fölkeresték a gyerekes házakat: a kisgyerekeket imádkoztatták, vizsgáztatták, majd tudásuk szerint jutalmazták vagy virgáccsal fenyítették őket. Valamely helyen az alakoskodók ajándékot is kaptak a háziaktól.

Piros, lila, kék vagy zöld?

A Mikulások korábban kinézetre sosem voltak egységesek. Az eredeti legenda szerint Szent Miklós hosszú püspöki palástot viselt, leggyakrabban piros színűt. A palást a piroson kívül azonban lila, kék vagy zöld is lehetett, ezért lehetséges, hogy a különböző kultúrákban is teljesen eltérő ruhában jelent meg a jótevő alakja.

Gyed Maroz kezdetben fehér ruhát viselt, csakúgy, mint a belarusz és a szlovén Télapó. A német Mikulást leggyakrabban zöld lepelben ábrázolták, a klasszikus bajor Télapót pedig fekete-fehérben. A Görögországban december 31-én kopogtató Szent Vazul 200 évvel korábban a balkáni ország nemzeti színeiben, vagyis kék-fehérben szerzett örömöt a gyerekeknek. Nyugaton leginkább lila püspöki palást terjedt el.

A Mikulás-ábrázolások egységesülése már amerikai mintára terjedt el a világban. Ott is sokáig élt a piros, kék, zöld vagy lila palástot viselő püspök alakja, ám Louis Prang bostoni nyomdász, litográfus a 19. század végén nagy példányszámban kezdett képeslapokat nyomtatni, amelyeken Santa Claust piros ruhában ábrázolta. Ettől kezdve az Egyesült Államokban ez a szín vált általánossá.

A túlsúlyos, pirospozsgás, fehér szakállú, rövid bundát és bő nadrágot viselő, teli zsákot cipelő alak viszont csak 1931-ben, a Coca-Cola Company üdítőital-gyártó megbízott reklámgrafikusának, Haddon Sundblomnak a fejéből pattant ki egy téli üdítőital-kampány megformálásának keretében.

Igaz, már száz évvel korábban, 1822-ben Celment Clarke Moore amerikai író, költő és professzor már megjelentetett egy verset, ami Szent Miklós látogatásáról szólt, és annak illusztrációjában a Mikulást a skandináv mitológia pocakos manószerű lényként ábrázolja, amint szánkóját nyolc rénszarvas húzza.

Narancs, mandarin, dió és mogyoró

December 6-ának sztárjai a gyerekek körében kétségkívül a mikuláscsomagok, amelyek mélye jobbnál jobb finomságokat rejt. Míg a 20. századtól kezdve egyre inkább a csokoládétermékek kerültek előtérbe, addig korábban legalább ekkora szerepet játszottak a citrusok és a diófélék is. Még ma is lapul egy-egy illatos narancs vagy mandarin, illetve egy marék mogyoró vagy dió is a csomagok mélyén. De honnan ered ez a szokás?

A hagyomány szerint ugyanúgy, ahogy az ajándékozás motívuma is, Szent Miklós leghíresebb tettéhez kapcsolódik. Egy konkrétabb verzió szerint Miklós a három erszény aranyat, amelyet az elszegényedett nemesember lányainak adományozott, az ablakon keresztül dobta be. Az erszények a lányok harisnyájában kötöttek ki, amelyeket a tűz fölé akasztottak száradni. A fénylő héjú narancs ennek az aranynak a szimbóluma.

Egy másik elmélet szerint a narancs- vagy mandarinosztás az 1933-ig tartó nagy gazdasági világválság idejére vezethető vissza. A válság idején a hatalmas munkanélküliség miatt annyira nem volt pénzük a családoknak ajándékra, hogy a két citrusféle szinte luxuscikknek, ezáltal igazi ajándéknak számított, sokak szerint pedig azok gerezdjei magát az osztozást jelképezik.

A mikuláscsomagba rejtett dió már ennél egy kicsit általánosabb jelentéssel bír: itt a család szimbóluma. Ha a diót pont félbe törjük, akkor a közepében megtaláljuk a két egymást ölelő alakot, a nőt és a férfit, illetve az ölelésükből születő gyermeket.

Hol lakik az igazi Mikulás?

A kultusz fejlődésével előbb-utóbb a Mikulás lakhelyével kapcsolatos találgatásoknak is tényalapot kellett szolgáltatni. Mivel a korábbi leírások, rajzok alapján a Télapó hóval borította tájon él, ahol megfigyelhető a sarki fény és ahol rénszarvasok élnek, így a lakhelyét illetően csak néhány eshetőség jöhetett szóba.

A legenda szerint a finn Mikulás, azaz Joulupukki Észak-Finnországban (Lappföldön), az északi sarkkör melletti Korvatunturi-felföldön él, itt található birodalmának központja is, a Mikulásfalu, amely az év minden napján várja a látogatókat.

A finn télapó évente járja a világ városait, ajándékokat osztogatva a gyermekeknek. Jó pár alkalommal Budapestre is ellátogatott már, és ez idén sem lesz másképp, december 6-án a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban találkozhatunk vele.

(Forrás: hirado.hu)