Kultúra - 2022. január 10., Hétfő
#ökumenikus imahét #vallás #kereszténység #Nagykanizsa

Az ökumené jegyében

Az ökumené jegyében

„Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt!” Idén sem marad el a Krisztus-hívők egységéért rendezett imahét. Kiemelt képünk illusztráció (Forrás: MTI)

Idén is megrendezik a Krisztus-hívők felekezeteken átívelő, közös imahetét. Az országos vallási programsorozatot 2022. január 16–23. között tartják.

Az imahét anyagát ezúttal a Közel-keleti Egyházak Tanácsa állította össze, mottója pedig a napkeleti bölcsektől származik:

„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2).

Az országos ünnepi nyitó istentisztelet január 16-án, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, és igét hirdet Balog Zoltán református püspök.

Nagykanizsán január 17-én (hétfőn) a Felsőtemplomban szolgáló Várnai László katolikus esperes-plébános hirdet igét az evangélikus gyülekezet Csengery úti templomában. Kedden Makoviczky Gyula evangélikus lelkész látogat a Sugár utcai piarista kápolnába. Szerdán az Alsóvárosi (Szent József-) templomban Hella Ferenc református esperes osztja meg gondolatait a hívekkel. Csütörtökön a Felsőtemplomban folytatódik a programsorozat, a vendégszónok Bertók Dániel református lelkipásztor lesz. Pénteken a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony-templomban Molnár Ákos katolikus káplán várja a gyülekezetek tagjait, szombaton pedig Csorba Tamás katolikus atya hirdet igét a Kálvin téri református templomban.

A nagykanizsai ökumenikus istentiszteletek minden nap 18 órakor kezdődnek.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának javaslata alapján az ökumenikus imahét a tagegyházak aktuális járványügyi intézkedéseinek betartása mellett rendezhető meg.

Még érdekes lehet ...


2022. május 21., Szombat

Gyász: elhunyt Vangelis

A 79 éves zeneszerző halálát Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök jelentette be. Vangelis egy franciaországi kórházban halt meg.


2022. május 11., Szerda

„a lélek játszik, mi szolgálunk...”

Az 5Spirit Fúvósötös adott koncertet tegnap kora délután az Erzsébet téren.


2022. május 07., Szombat

Idén is lesz emlékhelyek napja

Több száz program várja az érdeklődőket.


2022. május 04., Szerda

Fődíjat nyert az első magyar horrorfilm

A Post Mortem legközelebb a görögországi Horrorant Filmfesztiválon versenyez, ahol a szervezők nem csupán a nyitófilmnek választották, hanem az évtized egyik legjobb horrorfilmjének nevezték.


2022. május 03., Kedd

Felszentelték a felújított kiskanizsai kőkeresztet

Újrafestették a feszületet, amely mellé növényeket is ültettek.


2022. május 01., Vasárnap

Zarándokvonat indult a Mátraverebély-Szentkúti nemzeti kegyhelyre

Az utazást imák, elmélkedések, éneklések, lelki beszélgetések és gyónási lehetőség teszi teljessé.


2022. április 19., Kedd

Tábla őrzi Tüskés Tibor emlékét

Az emléktáblát a Batthyány Lajos Gimnázium régi, Sugár utcai bejárata mellett helyezték el.


2022. április 18., Hétfő

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

A katolikus egyházfő szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit.


2022. április 17., Vasárnap

Aki énhozzám jön, nem éhezik meg

Az ünnepkörhöz kapcsolódó ételek erős jelentést hordoznak, erről a szimbolikáról mesél Fráter Erzsébet biológus, a Biblia ételei és a Biblia növényei könyvek szerzője.


Húsvét, az ünnepek ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2022. április 16., Szombat

Erdő Péter: a feltámadás fényében felelősek vagyunk egymásért

A húsvét a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt a halálból, és ezzel minden embert megváltott bűneitől, és mindenkit meghív az örök életre.


Kozma Imre: A húsvét az élet igazságát mondja el nekünk

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a húsvét, a szeretet, valamint a befogadás fontosságáról is beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

+