Kultúra - 2022. január 20., Csütörtök
#Anne Frank #történelem #holokauszt

Szakértők kétlik, hogy Anne Frankot és családját egy zsidó jegyző árulta volna el

Szakértők kétlik, hogy Anne Frankot és családját egy zsidó jegyző árulta volna el

A kis Anne naplóját milliók olvasták (A kép forrása: Wikipedia)

Történészek kételkednek abban, hogy egy zsidó jegyző árulta volna el Anne Frankot és családját a náciknak, mint ahogyan azt Rosemary Sullivan The Betrayal of Anne Frank (Anne Frank elárulása) című könyvében megállapította - írja a The Guardian.

A kötet egy már nyugdíjba vonult FBI-ügynök, Vince Pankoke nyomozása alapján íródott, és a héten jelent meg.

Az írás szerint Arnold van den Bergh a németek által létrehozott amszterdami Zsidó Tanács tagja volt, jegyzőként műalkotások náciknak való kényszerértékesítése ügyében járt el. Sullivan szerint van Bergh bejutott olyan helyekre, ahol zsidók rejtőzködtek, és vélhetően ő vezette el a rendőrséget 1944. augusztus 4-én a Frank család rejtekhelyére.

David Barnouw, a 2003-ban megjelent Who Betrayed Anne Frank? (Ki árulta el Anne Frankot?) című könyv holland szerzője azonban azt mondja, nincs erről meggyőződve.

"A tudósok általában - nagyon helyesen - fenntartásokkal kezelik eredményeiket. Ők azonban meg vannak győződve erről a szegény jegyzőről. Miközben én azon tűnődöm, vajon tényleg volt-e hozzáférése a zsidók rejtekhelyeinek listájához. A Zsidó Tanács szerintem túlságosan törvénytisztelő volt ahhoz, hogy ilyen listát készítsen" - fejtette ki a holland kutató.    

A hat éven át tartó nyomozás eredményeit bemutató könyv szerint a férfi azért adta át a rejtőzködő zsidó családok címét a németeknek, hogy megvédje saját családját a deportálástól. Van den Berghet és a családját végül nem deportálták.

A nyomozók találtak arra való utalásokat, hogy a Zsidó Tanács őrzött ilyen címlistát. Egy másik kulcsfontosságú bizonyíték egy névtelen feljegyzés, melyet Anne apja, a család egyetlen túlélő tagja, Otto Frank kapott.    

A feljegyzés szerint van Bergh címeket adott át a náciknak, köztük annak a helynek a címét is, ahol Otto, Anne, édesanyja, Edith, testvére, Margot, valamint Hermann, Auguste és Peter van Pels és Fritz Pfeffer rejtőzött. A Frank család két éven át bújt meg Amszterdam Jordaan negyedében egy rejtett melléképületben, mielőtt letartóztatták őket.

Ronald Leopold, az Anne Frank Ház igazgatója dicsérte a nyomozást, de ő is azon a véleményen van, hogy az eredményeket nem szabad tényként kezelni. Szerinte a bizonyítékok további vizsgálatára van szükség az elmélet hitelességének megerősítéséhez.

Bár számos nyomozás zajlott már, közülük kettőt a holland rendőrség végzett, még mindig megoldatlan a rejtély, hogy pontosan ki vezette a nácikat a rejtekül szolgáló melléképületbe. Az 1980-ban elhunyt Otto Frank állítólag erősen gyanította, ki volt az, de elméletét sohasem hozta nyilvánosságra.

Anne Frank családja Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába. Miután 1940 májusában a németek Hollandiát is lerohanták és megszállták, Anne és családja bujkálni kényszerült mindaddig, amíg fel nem fedezték őket 1944. augusztus 4-én. Annét és nővérét a bergen-belseni táborba szállították, mindketten ott haltak meg, valószínűleg tífuszban. Anne ekkor 15 éves volt. Édesanyjukat Auschwitzban gyilkolták meg. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült, Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban.

Anne naplóját az egyik bújtatótól kapta meg, megjegyzéseket fűzött hozzá, majd 1947-ben kiadta. A naplót 2009-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a világ tíz legolvasottabb könyve közé tartozik.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2022. május 11., Szerda

„a lélek játszik, mi szolgálunk...”

Az 5Spirit Fúvósötös adott koncertet tegnap kora délután az Erzsébet téren.


2022. május 07., Szombat

Idén is lesz emlékhelyek napja

Több száz program várja az érdeklődőket.


2022. május 04., Szerda

Fődíjat nyert az első magyar horrorfilm

A Post Mortem legközelebb a görögországi Horrorant Filmfesztiválon versenyez, ahol a szervezők nem csupán a nyitófilmnek választották, hanem az évtized egyik legjobb horrorfilmjének nevezték.


2022. május 03., Kedd

Felszentelték a felújított kiskanizsai kőkeresztet

Újrafestették a feszületet, amely mellé növényeket is ültettek.


2022. május 01., Vasárnap

Zarándokvonat indult a Mátraverebély-Szentkúti nemzeti kegyhelyre

Az utazást imák, elmélkedések, éneklések, lelki beszélgetések és gyónási lehetőség teszi teljessé.


2022. április 19., Kedd

Tábla őrzi Tüskés Tibor emlékét

Az emléktáblát a Batthyány Lajos Gimnázium régi, Sugár utcai bejárata mellett helyezték el.


2022. április 18., Hétfő

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

A katolikus egyházfő szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit.


2022. április 17., Vasárnap

Aki énhozzám jön, nem éhezik meg

Az ünnepkörhöz kapcsolódó ételek erős jelentést hordoznak, erről a szimbolikáról mesél Fráter Erzsébet biológus, a Biblia ételei és a Biblia növényei könyvek szerzője.


Húsvét, az ünnepek ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2022. április 16., Szombat

Erdő Péter: a feltámadás fényében felelősek vagyunk egymásért

A húsvét a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt a halálból, és ezzel minden embert megváltott bűneitől, és mindenkit meghív az örök életre.


Kozma Imre: A húsvét az élet igazságát mondja el nekünk

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a húsvét, a szeretet, valamint a befogadás fontosságáról is beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.


2022. április 15., Péntek

Via Crucis: Egy ukrán és egy orosz család közösen viszi majd a keresztet

Ferenc pápa a családoknak szentelt egyházi évben úgy döntött, hogy különböző családok viszik a keresztet a római via Crucis tizennégy állomásán.

+