Kultúra - 2022. január 22., Szombat
#magyar kultúra napja #Himnusz #Kölcsey Ferenc

Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja

(A kép forrása: felvidek.ma)

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával kapcsolatos szakmai elismeréseket is. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le.

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül, de 1832-ben Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot. Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit.

A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, s több mint száz év után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.

A Hymnus tintamarás miatt megsérült kézirata két lapon található.

Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.

Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán – mondhatni közmegegyezéses alapon – a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.

A 2012. január elsején hatályba lépett alaptörvény I. cikke kimondja: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Szavai szerint ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is.

Először 1989-ben tartottak rendezvényeket a magyar kultúra napján.

Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. A nemzeti összetartozás évének jegyében e napon kiemelt figyelmet kapnak a külhoni események.

E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is, többek között a Márai Sándor-díjat, a közművelődési szakmai díjakat – a Csokonai Vitéz Mihály- alkotói, közösségi díjat, a Közművelődési Minőség Díjat és a Minősített Közművelődési Intézmény címet –, a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, a Kölcsey-emlékplakettet, a Magyar Kultúra Lovagja díjat, Kolozsvárott pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2023. június 04., Vasárnap

Legyen újra ünnep a Pedagógusnap!

Pedagógusnapon Dr. Ádám Veronika a BLG 2000. évi ünnepségén elhangzott emlékező beszédével hajtunk fejet tanítóink és tanáraink előtt.


2023. május 26., Péntek

Csíksomlyói búcsú - Elindult Erdélybe a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz

A mintegy fél kilométer hosszú különvonat csaknem másfélezer zarándokot visz a csíksomlyói búcsúra.


2023. május 23., Kedd

Petőfi nyomában jártak

A Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén remekeltek a piarista iskola diákjai.


2023. május 21., Vasárnap

Szóljanak a harangok!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén is folytatja a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó hagyományát.


2023. május 19., Péntek

„Minél cifrább, annál szebb”

Rangos népviseleti kiállítás nyílt a Thúry György Múzeumban.


„Az én anyukám” címmel hirdetett rajzpályázatot a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ

A felhívásra 71 különböző technikával készült alkotás született.


2023. május 16., Kedd

Népdaléneklési és népzenei versenyen vettek részt a zeneiskola növendékei

A fiatalok ismét bizonyították kivételes tehetségüket.


2023. május 12., Péntek

Hétvégi programajánló

Nem tudja mit csináljon, hová menjen a hétvégén? Ajánlunk néhány programot.


2023. május 11., Csütörtök

Tánc az utcán, koncert a téren

Az idei Utca Tánc Fesztivál minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz.


2023. május 06., Szombat

A hónap műtárgya

Már megnézhetjük május hónap műtárgyát a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén. 


2023. május 04., Csütörtök

Törékeny örökségünk

A BLG öt diákja ért el szép eredményt a „Törékeny örökségünk” című rajz- és fotópályázaton.

#Nagykanizsa

Tehetség, szorgalom, kitartás

Tehetség, szorgalom, kitartás

2023. június 09. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. június 09. - Kanizsa

A hódok nyomában jártak

A hódok nyomában jártak

2023. június 07. - Murafölde

Újabb kábítószer-kereskedőt fogtak el

Újabb kábítószer-kereskedőt fogtak el

2023. június 07. - Kék hírek

Bölcsődei vigadalom

Bölcsődei vigadalom

2023. június 06. - Kanizsa

+