Ezt a montázst készítette Bodó Tamás a Sugár úti kiskápolnáról
Különleges kép látott világot az egyik nagykanizsai templomról egy facebookos csoportban.
A homokkomáromi Bodó Tamás a Sugár út és a Királyi Pál utca sarkán található Pirrotti Szent Pompiliusz-templomról készített montázst, amelyen egyszerre elevenedik meg a piarista kápolna csaknem 90 éves múltja és jelene.
Az 1930-as években az udvar felől (A kép forrása: holmi.nagykar.hu)
A kis templomot még 1934-ben építették a piarista gimnázium kápolnájaként. Magát az épületet Vécsey Barnabás városi mérnök tervezte, az építkezéssel pedig egy helybeli céget, a Horváth és Vast bízták meg. A homlokzat díszítését és a piarista címert Noll József gimnáziumi tanár tervezte.
A kápolna elkészülte valódi összefogás gyümölcse volt: többek között Juk Béla néhai pacsai plébános hagyatékából, a város anyagi támogatásából, valamint a Kegyes Tanótrend, a piarista gimnázium és a Notre Dame Leánylíceum növendékeinek adományaiból tudták fedezni a munkálatokat. A főoltárt a Piarista Diákszövetség készíttette.
A főoltár a Piarista Diákszövetség adománya volt. A felvétel 1934-ben készült (A kép forrása: holmi.nagykar.hu)
A Szent Pompiliusz tiszteletére felszentelt templom tornyába 1936-ban költözött fel a szintén adományokból vásárolt, 75 kilogrammos harang, a Budapesten készült orgona pedig 1940-ben került a helyére. A több mint 80 éves hangszert Szabó Ádám plébános a közelmúltban teljes körűen felújítatta, így az orgona újra úgy szól, mint új korában.
(Forrás: Facebook/holmi.nagykar.hu)
Zárul a Szegénység és gazdagság kontrasztja című Sass-Brunner Kiállítás.
Távozásával nagy formátumú művészt veszített a magyar kultúra.
A grandiózus történelmi sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.
Egész életét a városnak szentelte
A TehetségPaletta Program mentorálással, bemutatkozási lehetőségekkel és szakmai támogatással segíti a művészeti ágak képviselőit.
Eszteregnyén a magyar kultúra napjához kötődően „A tánc a lábak költészete” címmel adott koncertet a Bojtár népzenei együttes.
Balázs-napi dalostalálkozót rendeztek Zalaszentbalázson.
Ritka festmények, reklámplakátok és Kisfaludi Strobl-alkotások is láthatók lesznek Zalában.
A fesztivál programja is ismert már, sztárfellépők egész sorával találkozhat a közönség.
Elismerésben részesültek az Árvácska dalkör férfi tagjai.
A fejlesztés a Zala vármegyei kistelepülési szolgáltató rendszer támogatásával valósult meg.