Kultúra - 2022. március 28., Hétfő
#Cseresnyés Péter #néptánc #Zalagyöngye #jubileum #Nagykanizsa

25 éves a Zalagyöngye

25 éves a Zalagyöngye

A képen balról jobbra: Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, Tóth István, a Zalagyöngye művészeti vezetője és Balogh László, Nagykanizsa polgármestere (Fotó: Gergely Szilárd)

A Zalagyöngye néptáncegyüttes 25 éves jubileumát ünnepelte szombaton a Medgyaszay Házban.

Az együttes negyedévszázados működését mintegy 2000 fellépés és számos külföldi út fémjelzi. A néptáncosok a jubileumi ünnepségen felidézték az elmúlt 25 év történéseit, díjazták a jelenlegi és a régi tagokat, valamint kihirdették a születésnapi rajzpályázat eredményét is.

A rendezvényen Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő elismerte a civil szervezet példamutató és közösségépítő munkáját. Mint fogalmazott: „Példát mutatnak más civilszervezeteknek, amelyek szintén örökségápolással foglalkoznak. Példát mutatnak azoknak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez, hogy igenis érdemes közösségekbe járni, mert fontos a közösségi lét. És ha van egy közösség, amelyhez tartozunk, akkor érdemes olyasmivel foglalkozni, amit értékként fel lehet mutatni másoknak, akár a soron következő generációknak."

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. december 07., Vasárnap

Szavazzon a kanizsai könyvtárra!

Legyen a Halis István Városi Könyvtár a könyvtári karácsonyi dekorációs verseny győztese!


2025. december 06., Szombat

A kiemelt 160 között

A Magyarország 365 fotópályázat 160 kiemelt alkotása közé a Kanizsa Fotóklub három tagjának képe is bekerült.


2025. december 03., Szerda

Piarista diáklány országos rajzversenyen ért el 3. helyezést

A pályázatra közel 900 pályamű érkezett az ország minden részéből, több korosztályban.


2025. november 22., Szombat

Harmadik lett a Kanizsa Fotóklub tagjának fotója

Az év természetfotósa pályázaton dr. Simán László Meder című fotója Kompozíció és forma kategóriában ért el 3. helyezést.


2025. november 19., Szerda

Eperjes Károllyal hitről, hivatásról és nemzetről

A színművészt a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban láthatja a közönség.


2025. november 14., Péntek

Zenés ünnep Nagykanizsán

Ajándékkoncerttel köszönti közönségét a Nemzeti Énekkar.


2025. november 11., Kedd

Pályaorientációs nap lesz a Kanizsa Arénában

A szervezők a szülőket is várják, nekik 17 órától pályaválasztási szülői értekezletet tartanak.


2025. november 10., Hétfő

Kiemelkedő nyelvi eredmények a Batthyány Lajos Gimnáziumban

A két tanítási nyelvű magyar–angol tagozat 2024 szeptemberében indult, és már az első tanév végén figyelemre méltó sikereket ért el.


2025. október 31., Péntek

Előadások Kanizsa múltjáról

November 2-án, vasárnap Nagykanizsán a Zsinagógában a Nagykanizsai Zsidó Örökség Programsorozat keretében két előadása kerül sor.


2025. október 29., Szerda

A színház ma forradalmian emberi dolog

Egy nap Ungváron Sütő Andrással, aki hisz abban, hogy a színház gyógyít, hisz nem más, mint találkozás – önmagunkkal és egymással.

+