Kultúra - 2022. április 19., Kedd
#Nagykanizsa #Tüskés Tibor #emléktábla #avatás

Tábla őrzi Tüskés Tibor emlékét

Tábla őrzi Tüskés Tibor emlékét

A fotón balról jobbra: Szemes Péter, Farkas Ferenc, Balogh László, Dénes Sándor (Fotó: Zalakocka)

Emléktáblát avattak Tüskés Tibor, Nagykanizsa 2009-ben elhunyt díszpolgára tiszteletére. A bronz portrédomborművet a Batthyány Lajos Gimnázium régi, Sugár utcai bejárata mellett helyezték el. A táblát a Pannónia Kulturális Egyesület állíttatta, s Farkas Ferenc zalaegerszegi szobrászművész készítette.

Szemes Péter, az egyesület titkára elmondta: 2019-ben Kaposváron alakították újra szervezetüket azzal a céllal, hogy a Dunántúl arra érdemes irodalmi, művészeti életműveit megőrizzék, összefogják, s bemutassák elsősorban a fiataloknak.
-  Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedett Tüskés Tibor, aki Somogyban született, Zalában járt iskolába, Tolnában kezdte tanári pályáját, majd élete nagyobb részét Baranyában, Pécsett töltötte. Mondhatjuk, hogy a Dunántúl emblematikus alkotója volt. Mindehhez jött még a személyes ismeretség is - tette hozzá Szemes Péter, aki elárulta: Tüskés Tibor atyai barátja és egyben példaképe is volt.

A gimnázium könyvtára már évek óta Tüskés Tibor nevét viseli – emlékeztetett Balogh László polgármester.
- Tüskés Tibor ezer szállal kötődött a gimnáziumhoz,  ahol 1948-ban piarista diákként érettségizett. Évtizedeken át volt visszatérő vendégünk, díjat alapított a kiváló, „magyaros” diákok számára, a könyvtára egy részét pedig az iskolának ajándékozta. Élő kapcsolatunk volt vele: szerette és megbecsülte felnevelő, eszméltető városát, iskoláját - tette hozzá a polgármester.  

Balogh László szerint Tüskés Tiborban ezerrel égett a Pannon-szellemiség, sokszor három ember helyett is dolgozott. 71 önálló kötete jelent meg, 1500 körüli cikke, tanulmánya; termékeny irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő volt. Igazi példaember, ezért kötelességünk példáját tovább éltetni, felmutatni. 

Még érdekes lehet ...


2022. június 23., Csütörtök

A nemzet színésze lett Balázsovits Lajos

Haumann Péter helyére választották meg kollégái.


2022. június 22., Szerda

Aranymiséjét ünnepelte Dr. Páhy János nyugalmazott nagykanizsai plébános

Az ünnepi szentmisét Varga László megyéspüspök mutatta be a Zselic Katolikus Idősek Otthonában.


2022. június 16., Csütörtök

Múzeumok éjszakája - Több mint 400 intézmény készül programokkal

Huszadik alkalommal rendezik meg országszerte június 25-én a Múzeumok éjszakáját, amelyen koncertek, tárlatvezetések, interaktív események várják hajnalig az érdeklődőket több mint négyszáz intézményben.


2022. június 15., Szerda

Várudvar Fesztivállal indítják a balatoni szezont Szigligeten

Aki jegyet vált az eseményre, belépést nyer vele a szigligeti várba és a Veszprém megyei település strandjára egyaránt.


2022. június 14., Kedd

Elkészült a Balaton dala!

Te hallottad már?


2022. június 05., Vasárnap

Csíksomlyói búcsú - A szónok szerint a békét teremteni kell

Idén is százezrek érkeztek a csíksomlyói hegynyeregbe.


Pünkösd – A húsvéti időszak megkoronázása

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amely idén június 5-re esik.


2022. június 04., Szombat

Vers a peronon

Nyáron ismét hallhatók a Balatonnál versek a vasútállomásokon.


Az idei csíksomlyói búcsú a békére és jóságra hívja fel a figyelmet

A világ összmagyarságának legjelentősebb keresztény búcsúját tartják az erdélyi kegytemplomban.


2022. június 03., Péntek

20+2

Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte 22. születésnapját a Premier Táncklub.


2022. június 01., Szerda

Nyári programkavalkád

Gazdag lesz a kanizsai kulturális intézmények nyári programkínálata.


2022. május 26., Csütörtök

Mesés gyermeknap

A Nemzeti Filmintézet streaming platformjának ingyenesen megtekinthető gyermeknapi válogatásában Az erdő kapitánya is szerepel.

#Nagykanizsa

Sikeres volt a hétvégi kerékpáros nap

Sikeres volt a hétvégi kerékpáros nap

2022. június 23. - Sport

„Életünk meccse volt”

„Életünk meccse volt”

2022. június 23. - Sport

Drón segített a férfi felkutatásában

Drón segített a férfi felkutatásában

2022. június 22. - Kék hírek

Családi nap Miklósfán

Családi nap Miklósfán

2022. június 21. - Kanizsa

Cseresnyés: Nincs új a nap alatt

Cseresnyés: Nincs új a nap alatt

2022. június 21. - Kanizsa

Nem felejtünk...

Nem felejtünk...

2022. június 19. - Kanizsa

1956 áldozataira emlékeztek

1956 áldozataira emlékeztek

2022. június 19. - Kanizsa

+