Kultúra - 2022. május 07., Szombat
#emlékhelyek napja #történelem #hagyomány #Nemzeti Örökség Intézete

Idén is lesz emlékhelyek napja

Idén is lesz emlékhelyek napja

Az emlékhelyek napja Székeshehérváron (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Koncertek, tematikus séták és más izgalmas programok várják az érdeklődőket országszerte május 14-én, az emlékhelyek napján a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyeken – tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az MTI-t.

Országszerte mintegy hatvan helyszínen több száz programmal készülnek – közölték.

Az emlékhelyek napja nyitórendezvénye 9 órakor kezdődik a tavalyi Év Emlékhelye díjjal kitüntetett Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Budapesten többek között az Országos Széchényi Könyvtár toronyraktárait lehet bebarangolni zseblámpával, a Műcsarnok három kiállítására 50 százalékos kedvezményt kapnak a regisztrált látogatók, a Ludovikán csoportos vezetésen lehet megnézni a Ludovika Főépületét és a lovardát. A Vármúzeumban középkori élőzenével kísért tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Buda, a királyi méltóság széke és trónusa című állandó kiállításon.

A Fiumei úti sírkert programjai 15 órakor kezdődnek, tematikus sétán és kisvonatos túrán fedezhetik fel a látogatók a sírkertet. Délután átadják az Év Emlékhelye díjat, este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című albumával lép színpadra. A napot az Angyalok útján című éjszakai zseblámpás túra zárja. A Fiumei úti sírkert programjai ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

Tatabányán a turulszobor mellett található skanzen egész nap ingyenesen látogatható, Szegeden vezetett sétán lehet részt venni, Szigetváron népi játszóház és tárlatvezetés lesz a múzeumban, valamint türbekiállítás a dzsámiban. A Muhi Csata Emlékművénél többek között kun lovasok felvonulását, lovas seregrendező gyakorlatokat, lovas és gyalogos csoportok közös gyakorlását láthatja a közönség. Abasáron terepfutást rendeznek, kőbe vésett történetek várják Győrben az érdeklődőket, harctéri élet lesz Pákozdon, Pécsen Janus Pannonius arcait mutatják be.

A NÖRI hetedik alkalommal rendezi meg az emlékhelyek napját. Idén is ingyenes vagy kedvezményes árú belépők várják az érdeklődőket. Az esemény részletes programja az emlekhelyeknapja.hu oldalon érhetők el.

„Az emlékhelyek napja elindításával a NÖRI célja az volt, hogy az év egy napján az emlékhelyeké legyen a főszerep, hogy újra és újra bemutatkozási lehetőséget adjunk az identitásunk megalkotásában kulcsszerepet játszó helyszíneknek” – idézi a tájékoztató Móczár Gábor főigazgatót.

„Mindenkit az elindulásra, az emlékhelyek sok-sok arcának megismerésére buzdítok, hiszen ezeknek a jeles helyszíneknek a megismerése nemzeti identitásunk erős alapja lehet” – tette hozzá.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. április 17., Csütörtök

Hímes tojás a húsvéti népszokásokban

Általános szokásként élt/él Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők húsvétkor megajándékozzák keresztgyermekeiket.


2025. április 10., Csütörtök

Friss, üde tavaszi rendezvények várnak rád a hétvégén!

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Premier Táncklub.


2025. április 06., Vasárnap

Ismert operaáriák, népszerű duettek baráti hangulatban

Miklósa Erika és Horváth István betegség miatt elmaradt kanizsai hangversenyét május 8-án pótolják a szervezők.


2025. április 05., Szombat

A Hogyan tudnék élni nélküled? átlépte a 750 ezres nézőszámot a hazai mozikban

A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték lett a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje.


2025. április 02., Szerda

A holokauszt tragédiája képeken Nagykanizsán

A város diákságának a következő hetekben nyílt tárlatvezetéssel mutatják be a tárlatot.


2025. március 28., Péntek

Mit üzen ma a rendszerváltás ikonikus alakja? (Képgaléria)

Csengey Dénes gondolatai a rendszerváltozás eszmei hátterének fontos dokumentumai.


Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete: 30! (Képgaléria)

A kerek évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Plakátházban.


2025. március 25., Kedd

Újranyitott a keresztúri mozi

Az ötvenes években voltak az első vetítések a településen.


2025. március 13., Csütörtök

Búcsúzik a kiállítás (Galéria)

Zárul a Szegénység és gazdagság kontrasztja című Sass-Brunner Kiállítás.


2025. február 27., Csütörtök

Elment a nemzet művésze: Meghalt Mécs Károly

Távozásával nagy formátumú művészt veszített a magyar kultúra.


2025. február 25., Kedd

Duplarésszel indul március 8-án a Hunyadi TV-sorozat

A grandiózus történelmi sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

+