Kultúra - 2023. január 07., Szombat

Folytatást kap a Wednesday

Folytatást kap a Wednesday

(A kép forrása: Netflix)

Hivatalosan is berendelte a Netflix a tavalyi év egyik legnépszerűbb sorozatának, a Wednesday-nek a második évadát.

2021 februárjában kiderült, hogy a Netflix Tim Burton rendezésében sorozatot készít az ikonikus Addams Family egyik tagjáról, Wednesday-ről. A Jenna Ortega főszereplésével készült széria 8 részes 1. évada november 23-án debütált a streaming szolgáltatón.

A természetfeletti elemekkel megtűzdelt történet a címszereplő diákéveit követi nyomon a Nevermore Akadémián. A lány megpróbálja elsajátítani kialakulóban lévő látnoki képességét, valamint meghiúsítani és megoldani egy rejtélyt, amely a szüleit is érinti.

A produkció hatalmas sikerre tett szert, a Netflix történelme során ez lett a harmadik olyan sorozat, amely elérte az 1 milliárd órányi megtekintést. Ezzel pedig 2022-ben a platform második legnézettebb angol nyelvű szériája lett.

A népszerűsége miatt sejteni lehetett, hogy folytatják a produkciót, azonban a Netflix egészen eddig még nem jelentette be hivatalosan. Most azonban, másfél hónappal a premiert követően egy videóban nyilvánosságra hozták, hogy berendelték a Wednesday 2. szezonját.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor válhat majd elérhetővé a következő évad.

(Forrás: SorozatWiki)

Még érdekes lehet ...


2023. november 14., Kedd

Dalostalálkozót rendeztek Liszóban

Immár 9. alkalommal tartották meg a Sej-haj szép a páva elnevezésű programot.


2023. november 13., Hétfő

A hagyományőrzés küldetés – dalostalálkozót tartottak Palinban

Az Inkey Boldizsár Általános Iskolában kilenc dalkör gyűlt össze az eseményre.


2023. október 25., Szerda

1956 emlékezete Utassy József szellemiségében

Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Őszvilág címmel tartottak irodalmi emlékműsort a Honvéd Kaszinóban.


2023. október 17., Kedd

Tűzzománcok színe-java került a falakra

Járási Ildikó tárlata december 20-ig tekinthető meg a Magyar Plakát Házban.


2023. október 09., Hétfő

Átadták a vármegyei közgyűlés elismeréseit

Idén a nagykanizsai születésű Zádori Mária énekművész, Liszt Ferenc - és Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzet Művésze kapta a Zala Vármegye Díszpolgára kitüntető címet.


2023. szeptember 30., Szombat

A kultúrház évfordulóját ünnepelték Murakeresztúron

Kiállítással, kulturális műsorral és emlékek felelevenítésével ünnepelték Murakeresztúron a művelődési ház fennállásának 50. jubileumát.


2023. szeptember 26., Kedd

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

A Kanizsai Fiatalok Közössége november 17-én és 18-án rendezi meg a Honvéd Kaszinó tükörtermében a III. Your Song országos énekversenyt.


2023. szeptember 25., Hétfő

Szüreti gálaműsort adott a Tüttő János Nótaklub

A hagyományápolásban élen jár a 23 éve alakult együttes.


Fafaragók és akvarellfestő kiállítása könyvbemutatóval fűszerezve

Több művészeti ág mutatkozik be a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.


2023. szeptember 11., Hétfő

Dallamok szárnyán

Komolyzenei koncertet tartottak a hétvégén a református templomban.


2023. szeptember 07., Csütörtök

Séta a múzeumban

Állandó és időszaki kiállítással várják a látogatókat a Thúry György Múzeum Fő utcai épületében.

#Nagykanizsa

Összeomlik a civilizációnk?

Összeomlik a civilizációnk?

2023. december 02. - Kanizsa

A sikertelenség az ÉVE bélyege

A sikertelenség az ÉVE bélyege

2023. december 01. - Kanizsa

A kormány kikéri az emberek véleményét

A kormány kikéri az emberek véleményét

2023. november 30. - Kanizsa

Testi és lelki „mankó”

Testi és lelki „mankó”

2023. november 30. - Érdekes

Az iskoláig aszfaltoztak

Az iskoláig aszfaltoztak

2023. november 28. - Kanizsa

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

2023. november 23. - Kanizsa

Már nem ázik be az óvoda

Már nem ázik be az óvoda

2023. november 23. - Kanizsa

+