Az óvoda galériájában a HSMK Szövő Műhelyének tagjai mutatkoznak be alkotásaikkal (Fotó: Gergely Szilárd)
A HSMK Szövő Műhelyének kiállításával kezdődött hétfőn a Rozgonyi tagóvoda tavaszváró programsorozata. Anekné Molnár Ildikó intézményvezető elmondta: a kiállítás mellett egyéb programokkal is készülnek a gyerekeknek, kedden a szülőkkel közös kézműves foglalkozást tartanak, míg szerdán interaktív bábelőadáson vesznek részt az óvodások.
Az óvoda emeleti galériájában berendezett kiállítás kapcsán Zsovár Anita, a HSMK Szövő Műhelyének vezetője hangsúlyozta: az 1993 óta működő csoport aktív tagjai elsősorban olyan alkotásokat tártak a közönség elé, melyek mindegyike kedves a szívüknek. A gyerekek és a szülők többek között gyapjúszőttes falvédőket, faliképeket, párnákat, sőt még kisebb bábokat is láthattak. A kiállítás április 21-ig tekinthető meg az intézményben.
Pedagógusnapon Dr. Ádám Veronika a BLG 2000. évi ünnepségén elhangzott emlékező beszédével hajtunk fejet tanítóink és tanáraink előtt.
A mintegy fél kilométer hosszú különvonat csaknem másfélezer zarándokot visz a csíksomlyói búcsúra.
A Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén remekeltek a piarista iskola diákjai.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén is folytatja a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó hagyományát.
Rangos népviseleti kiállítás nyílt a Thúry György Múzeumban.
A felhívásra 71 különböző technikával készült alkotás született.
A fiatalok ismét bizonyították kivételes tehetségüket.
Nem tudja mit csináljon, hová menjen a hétvégén? Ajánlunk néhány programot.
Az idei Utca Tánc Fesztivál minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz.
Már megnézhetjük május hónap műtárgyát a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.
A BLG öt diákja ért el szép eredményt a „Törékeny örökségünk” című rajz- és fotópályázaton.