ByeAlex zenekarával együtt pályafutása során először lép fel Nagykanizsán, május 13-án (A kép forrása: Facebook/Kanizsa Aréna)
Folklórest
Zalakaroson a kertmoziban pénteken 17 órától folklórestet tartanak. Fellép a Búzavirág óvodai hagyományőrző csoport, a Gyöngyvirág hagyományőrző csoport, a Rügyecske tánccsoport, a Zöld Ág tánccsoport és a Bottal-Fogó tánccsoport.
Közösségi nap
Lasztonyán szombaton 16 órai kezdettel közösségi napot tartanak. A program a Rózsafűzér Királynője haranglábnál litániával indul, ezt követi a helyi hímzőszakkör kiállításának megnyitója a közösségi házban, majd ez utóbbi udvarán népi játszóház, gasztro udvar, térzene és kulturális műsor is lesz.
Szombaton Varga László megyéspüspök lesz a szentmise főcelebránsa és szónoka Homokkomáromban (A kép forrása: Pixabay)
Lelki program a püspökkel
Homokkomáromban, a Kisboldogasszony plébániatemplomban szombaton ismét lelki programot tartanak, amely 17 órakor keresztúttal és gyóntatással kezdődik. A szentmisét – amelynek ezúttal Varga László kaposvári megyéspüspök lesz a főcelebránsa és szónoka – 18.30-tól tartják, zárásként pedig körmenet várja a híveket.
Kórushangverseny
Zalakaroson, a Karos Korzón szombaton 17 órakor a Zalakarosi Női Kar, valamint a lengyel Miejski Chór OlenSis tart közös kórushangversenyt.
Koncertek, zenés partik
A Kanizsa Arénában szombaton ByeAlex és a Slepp zenél. A 19 órakor kezdődő program vendége Manuel, illetve Mihályfi Luca lesz. A Cserebogár Bárban pénteken 20 órától a Büdös Bogarak jazz trió zenél. A Rush Clubban pénteken roma sztárparádé lesz, amelynek keretében Gingi és zenekara, valamint Lejla és Orgován Rokko szórakoztatja a közönséget.
(Forrás: Facebook)
KATT a campuson
Vasárnapig várja az érdeklődőket a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó (KATT), amelyen környezettudatos programok, műveltségi, kulturális és sportrendezvények várják az érdeklődőket a Georgikonon. A látogatók megismerhetik a keszthelyi lovashagyományokat, s az itt nemesített burgonya- és szőlőfajtákat is. A KATT része a hagyományos diáknapok kavalkádja, és lesz Ízek utcája elnevezéssel termelői vásár is.
Aranypáva-gála
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége vasárnap 10 órától rendezi Aranypáva-gálahangversenyét az alsópáhoki Dr. Szántó Imre Általános Iskolában. A koncerten 29 fellépő csoport adja elő műsorát. A programot a nagy- és különdíjak átadása zárja.
Pedagógusnapon Dr. Ádám Veronika a BLG 2000. évi ünnepségén elhangzott emlékező beszédével hajtunk fejet tanítóink és tanáraink előtt.
A mintegy fél kilométer hosszú különvonat csaknem másfélezer zarándokot visz a csíksomlyói búcsúra.
A Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén remekeltek a piarista iskola diákjai.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén is folytatja a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó hagyományát.
Rangos népviseleti kiállítás nyílt a Thúry György Múzeumban.
A felhívásra 71 különböző technikával készült alkotás született.
A fiatalok ismét bizonyították kivételes tehetségüket.
Az idei Utca Tánc Fesztivál minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz.
Már megnézhetjük május hónap műtárgyát a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.
A BLG öt diákja ért el szép eredményt a „Törékeny örökségünk” című rajz- és fotópályázaton.
Az apostoli látogatás során a szolgálattevők és hívek között több nagykanizsai is jelen volt.