A folyósóról több teremben más-más korba és annak életébe lehet betekinteni (Fotó: Zalakocka)
A nagykanizsai Thúry György Múzeum Fő utcai épületében bármikor jár a látogató, kivételes időutazásban lehet része. A múzeum szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tart nyitva. Az állandó kiállítás mellett több időszaki tárlat várja a látogatókat.
A 2006. február 9-én megnyitott új állandó kiállítás első részében a Kis-Balaton nyugati medencéje és a Mura közötti terület történetét mutatja be az újkőkor elejétől a középkorig, a második, nagyobb egységben pedig a régióban vezető szerepet betöltő Nagykanizsa város 18. századi fejlődését és a dualizmus időszakának aranykorát.
Emellett elmélyülhet a látogató a „Minél cifrább, annál szebb” - A bőszoknyás-gyöngyösnecces népviselet Zalában című időszaki kiállítás anyagában. A folyosóról több terem kínál kiváló kikapcsolódást, így az Eltemetett múlt - Élet és halál az Árpád- és középkori Dél-Zalában című időszaki tárlat is igazán jól szemlélteti az említett kor sajátosságait. Felnőtteknek és fiataloknak egyaránt kitűnő kikapcsolódást nyújt és segítheti a történelem jobb megismerését.
88 éves korában hunyt el a katolikus egyház vezetője.
Általános szokásként élt/él Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők húsvétkor megajándékozzák keresztgyermekeiket.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Premier Táncklub.
Miklósa Erika és Horváth István betegség miatt elmaradt kanizsai hangversenyét május 8-án pótolják a szervezők.
A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték lett a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje.
A város diákságának a következő hetekben nyílt tárlatvezetéssel mutatják be a tárlatot.
Csengey Dénes gondolatai a rendszerváltozás eszmei hátterének fontos dokumentumai.
A kerek évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Plakátházban.
Az ötvenes években voltak az első vetítések a településen.
Zárul a Szegénység és gazdagság kontrasztja című Sass-Brunner Kiállítás.
Távozásával nagy formátumú művészt veszített a magyar kultúra.