Kultúra - 2024. május 10., Péntek
#Nagykanizsa #Balogh László #megemlékezés #Hevesi Sándor

Példaemberként vonult a történelembe

Példaemberként vonult a történelembe

Balogh László polgármester szerint Hevesi életútja követendő lehet akár a mában is (Fotó: Zalakocka)

A 151 évvel ezelőtt Nagykanizsán született Hevesi Sándorra emlékeztek a róla elnevezett HSMK-ban. Műsort a rendező nevét viselő Hevesi-iskola diákjai adtak.

Az eseményen Balogh László polgármester köszöntő beszédében elmondta: Hevesi élete és munkássága arra tanít, hogy a tehetség a kitartó munkával és hittel ötvözve a világhírig vihet bárkit, természetesen még Nagykanizsáról is. És arra is tanít, hogy keressük meg az életszerepeinket, melyekkel azonosulni tudunk, és tartsunk ki mellettük, mert akkor önmagunkkal harmonikus, sikeres életet élhetünk.

- Ő alkalmazta Magyarországon először Gordon Craig és Sztanyiszlavszkij rendezési elképzeléseit, melyek máig érvényben vannak az egész világon, lényegük, hogy a színész azonosul a szerepével. Ő vezette be a színházi bérletrendszert, és olyan akkori kortárs fiatal magyar és nemzetközi szerzők műveit rendezte, akik ma már világhírűek - tette hozzá a városvezető.

Ezt követően a Hevesi-iskola tanulói adtak műsort, majd Balogh László, valamint Szabó Erzsébet, a Hevesi-iskola igazgatója és Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ vezetője megkoszorúzta Hevesi Sándor mellszobrát. Majd a résztvevők a Hevesi Fő utcai szülői házának helyén álló Bazárudvar homlokzatán lévő emléktáblát is megkoszorúzták.

Még érdekes lehet ...


2025. július 03., Csütörtök

Komolyzenei koncert Göcsejben

A Mozart Planet programjában a Concerto Budapest művészei lépnek fel.


2025. június 23., Hétfő

A zene mestere öröksége: emlékdíj őrzi Baráth Béla szellemiségét

Az első Baráth Béla-emlékdíjat a diákok közül Hortobágyi Nóra Gréta, a tanárok közül pedig Vajda Zsuzsanna vehette át.


2025. június 22., Vasárnap

Érkezett valaki, akire nem is számítottunk +Képgaléria

Díjátadóra és egy különleges vendég látogatására is sor került Nagykanizsán a Thúry György Múzeumban a  múzeumok éjszakáján.


Krisztus az Oltáriszentségben: a jelenlét ünnepe

Az Úrnapja a katolikus hit fontos főünnepeinek egyike.


2025. június 19., Csütörtök

Ez vár a múzeumok éjszakáján Nagykanizsán!

Impozáns programkínálat a Thúry György Múzeumtól.


2025. június 17., Kedd

„Tündérhon népe és dicső nagyjai kultúránkban”

Erdélyben jártak a kiskanizsai diákok.


2025. június 08., Vasárnap

Tehetségek találkoztak Nagyrécsén

A Nemzeti Művelődési Intézet TehetségPaletta programjának első Zala vármegyei találkozóján a térség tehetségei különböző művészeti kategóriákban mutatkoztak be.


2025. június 05., Csütörtök

Országos sikert ért el a Zsigmondy Technikum tanulója

Zrínyi Viktória első helyezett lett a belügyi rendészeti ismeretek tantárgy országos középiskolai tanulmányi versenyén (OKTV).


2025. május 31., Szombat

Közösséggé formálta a lakosokat a szakkör

Gelsén a könyvtárban nyílt meg nemrégiben a makramé szakkör kiállítása, amelyet június 6-ig tekinthetnek meg az érdeklődőket. 


Elismerések a népdalköröknek

Nagykanizsa és környéke legjobbjaival foglalkozik Németh Renáta.


2025. május 07., Szerda

Szívbemarkoló búcsú

Posztumusz életműdíjat kapott halála után Varga Szilárd fotóművész.


2025. május 05., Hétfő

Óriási szakmai elismerést kapott Sütő András!

A nagykanizsai születésű, zalamerenyei származású művész kiváló alakításáért érdemelte ki az elismerést.

+