Két évforduló kapcsán is emlékezhetünk erre a kiváló kanizsai polihisztorra!

Halis István (Forrás: Halis István Városi Könyvtár)

Születésének 170, halálának pedig 98. évfordulója van. Utóbbi tragikus esemény 1927. február 23-án következett be. Természetesen, ahogy az a fényképből már sejthető, mit sejthető, egészen biztosan tudható: Halis István nagykanizsai helytörténész, várospolitikus, íróról van szó, a Múzeum és Könyvtár alapításának fáradhatatlan szervezőjéről, melynek megszületésétől – 1919-től – egészen 1925-ig első vezetője, hűséges kutatója és támogatója volt.

Halis István tehetős földműves és iparos család kilencedik gyermekeként született Nagykanizsán 1855-ben. A család gazdag szőlőbirtokkal rendelkezett, egyik melléképületükben pedig vendéglőt is üzemeltettek, amit „pinteskocsmának” neveztek. A családtagok közül sokan végezték el a gimnáziumot, tanultak mesterséget, vagy szereztek magasabb végzettséget és váltak tisztviselővé, tanítóvá, pappá. Halis István családjának valamennyi tagja városukat szerető, szabad szellemű, hazafias polgárként élt. Édesapja az 1848-as szabadságharcban nemzetőrtizedes volt, nagybátyja pedig honvédként szolgált.

Iskolai tanulmányait a nagykanizsai római katolikus elemi iskolában kezdte, majd a gimnázium első hat osztályát is itt végezte el. Tanulmányi eredményei kezdetben kiválóak voltak, bár később a magaviselete kissé ingadozott, a készségtárgyakból (például ének, testnevelés) gyengébben teljesített. Hetedik osztályra Pécsre, a ciszterciekhez került, feltételezhetően a papi hivatásra készülve, de végül a jogi pályát választotta. A Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem Jogi Karára iratkozott be, ahol 1880-ban szerzett diplomát.

Halis István egész életét Nagykanizsa szolgálatának szentelte.

Több városi tisztséget töltött be: dolgozott árvaszéki ülnökként, polgármester-helyettesként, majd a városi könyvtár és a létrehozandó múzeum vezetőjeként. Várostörténeti kutatásokat végzett, régi okiratokat gyűjtött, és régészeti tevékenységet folytatott. Íróként történelmi munkái, regényei, elbeszélései, színdarabjai és várostörténeti tanulmányai jelentős helyet foglalnak el életművében.

Halis István élete során nem gyűjtött vagyont, halálakor nem rendelkezett örökölhető ingatlannal. Fizetését kutatásokra és könyvkiadásra fordította, műveit saját költségén jelentette meg. Nőtlen emberként szabadidejét teljes egészében írásra és utazásra szentelte, és támogatta családtagjai, különösen leánytestvérei gyermekeinek taníttatását.

Halála után hagyatékából könyveket, kéziratokat, festményeket és más ingóságokat örököltek a családtagok. A hagyaték egy részét közjegyzői eljárás során osztották szét. A legértékesebb művek és tárgyak azonban később, az 1945-ös események és az 1951-es hortobágyi kitelepítés során elvesztek. A hagyaték részét képező könyveket, például a „Millenniumi Évkönyv”-et, a „Zalai Krónika” füzeteit és más műveket öt-hat részre osztották fel a törvényes örökösök között.

A hagyaték egy részét végül a Thúry György Múzeumnak ajándékozták, ahol több tárgy, kézirat és Halis Istvánhoz kötődő relikvia került kiállításra. A család továbbra is arra törekszik, hogy a megmaradt Halis-relikviákat összegyűjtse, és a róla elnevezett könyvtárnak ajándékozza.