„Tündérhon népe és dicső nagyjai kultúránkban”

A diákok Farkaslakán is jártak, ahol Tamási Áron szülőházát is felkeresték (Fotó: Kiskanizsai Általános Iskola)

A Határtalanul Program keretében Erdélybe kirándultak a Kiskanizsai Általános Iskola diákjai. Az alábbiakban Bedike Nóra Iza, Pintér Bettina, Varga Lívia Loréna 7.a/b osztályos tanulók beszámolóját olvashatják:

„Erdélyi utunkra hétfőn kora reggel indultunk. Még most is a gyönyörű tájak és a finom kürtőskalács jár az eszünkben. Egy hete vagyunk itthon, de azóta is visszavágyunk! Soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire magával ragad ez a hely. Tele történelemmel, gyönyörű tájakkal, finom ételekkel.  

Első napunk máris egy kis időutazással kezdődött: Aradon megkoszorúztuk a 13 vértanú emlékművét, majd irány Vajdahunyad vára!  Olyan, mintha egy mesekönyv lapjairól lépett volna elő: tele tornyokkal, rejtett zúgokkal. Elképzeltük, milyen lehetett az élet a vár falai között.  Felismertük azokat a helyszíneket, amelyeket a híressé vált Hunyadi filmben láttunk. Déva felé vettük az irányt, a vár balladai homályban úszott. Felkerestük Böjte Csaba testvér Szent Ferenc Alapítványának Gyermekotthonát, átadtuk ajándékainkat.

A második nap a történelem jegyében telt. Gyulafehérváron, a püspöki székesegyházban koszorút helyeztünk el példaképünk, Hunyadi János, a híres törökverő szarkofágjánál. Láttuk Fráter György, Bocskai István, Bethlen Gábor sírját is. Utunk következő programja Segesvár volt. Idegenvezető segítségével barangoltuk végig az UNESCO világörökség részét képező középkori város hangulatos utcácskáin. Petőfi Sándor szobránál fényképezkedve már következő úticélunk, Fehéregyháza járt a fejünkben, hiszen szeretett költőnket e két település közti valahai harctéren látták utoljára. Este megérkeztünk Farkaslakára, ahol Tamási Áron szülőháza várt bennünket. Az Erdőszéli Zöld Panzióban szálltunk meg.

Eljött szerda, a várva várt nap! A Békás-szorosnál kezdtünk. A magasba nyúló sziklák elbűvölő látványt nyújtottak. A zubogókkal teli Békás-patak feletti Magyarok hídján is átkeltünk, és csendben emlékeztünk a hajdani határainkat védő apákra és fiúkra. Utána Gyilkos-tó... A tóban álló fák, amik a legenda szerint valaha az erdő részei voltak, misztikus hangulatot árasztottak. Itt vettünk először kürtőskalácsot, és te jó ég!!! Sokkal nagyobb és finomabb volt, mint amit itthon ettünk!  

Utunk Csíkszeredára vezetett. A Csíki Székely Múzeum néprajzi kiállítása nagyon tetszett, valaki még korabeli ruhába is beöltözhetett. Csíksomlyón a kegytemplomban áldást kértünk minden magyarra.

Negyedik nap Koronddal indult, ahol megcsodálhattuk a több száz éves és modern építésű székelykapukat. Gyönyörködhettünk a fazekasmesterség gyöngyszemeiben. Itt Zoli bácsi, a taplász is sok érdekességet mesélt ezen ősi mesterség titkairól. A taplógombából készült tárgyakat a leletek szerint már az ősember is használta. Szovátán a Medve-tavat sétáltuk körbe, jól is esett egy kicsit a tagjainkat megmozgatni a hosszú buszozás után. Ezután egy gyönyörű város, Marosvásárhely következett. Ez volt az a nap, amikor végleg elkönyveltünk magunknak, hogy Erdély az egyik legszebb hely a világon! A táj, a hegyek, az erdők.... mindenhol valami újat és csodálatosat mutatott nekünk. Visszatérve Marosvásárhelyre a Kultúrpalota, a Teleki könyvtár, a Bolyai-kiállítás felejthetetlen volt. Láthattuk Kőrösi Csoma Sándor Tibeti-Angol Szótárát is eredetiben. Most még nem is sejtjük, mekkora tudással gyarapodtunk utunk során!

Szállásunk Torockón volt, ami maga volt egy élő népművészeti kiállítás. Néhány szobából ágyból lehetett volna nézni a Székely-kő mögötti napfelkeltét.  A borús idő miatt ez utóbbira nem került sor, a bőséges reggeli kárpótolt minket és indultunk Tordára, a sóbányába. 

Utolsó napunkon Kolozsvár következett. Láthattuk Hunyadi Mátyás szülőházát, a Szent Mihály templomot és az előtte magasodó híres Mátyás szobrot. Körősfő fazsindelyes erődtemploma a kalotaszegi népi építészet gyöngyszeme.  Királyhágón megálltunk, s még egy utolsó pillantást vetettünk Tündérország vadregényes lankáira. Nagyváradról a Petőfi és József Attila szobor megkoszorúzása után haza indultunk.  

Bár sajnos nem láttunk medvét, és a kürtőskalács valószínűleg sosem lesz olyan jó itthon, mint ott, de rengeteg élménnyel és új barátságokkal lettünk gazdagabbak. Sokan már most tervezzük, hogy visszatérünk. Gyönyörű volt ez a kirándulás, hálásak vagyunk, hogy részese lehettünk ennek az útnak.”