A színház ma forradalmian emberi dolog

Sütő András Forrás: Déryné Program

Sütő András, a fiatal zalamerenyei származású színész a Kárpát-medencét járja a Déryné Program „Színház mindenkinek!” missziójában és arról mesélt Ungváron, hogyan lett a gyermekkori játékból hivatás, miért tartja a színházat ma is az egyik legemberibb dolognak, és miért lenne legszívesebben… tojás.

András már 11 évesen megtalálta az útját – vagy inkább az út találta meg őt. Lázár Péter drámapedagógus vette szárnyai alá, és a közös munka évek alatt mély nyomot hagyott benne.
"A vele való találkozás meghatározta a döntésemet. Tetszett, hogy belebújhatok más emberek bőrébe, megélhetek történeteket, amik hatnak rám és másokra is. Sűrítve több életet lehet élni."

A színházban számára az emberi lélek tanulmányozása vált szenvedéllyé. Nem a hírnév, nem a taps, hanem az, hogy „minden este egy új világba léphetünk be, ahol őszintének kell lenni, különben a néző rögtön megérzi.”

Az ötödik próbálkozás: kitartásból és alázatból vizsgázott

A főiskolai felvételi nem ment elsőre. Sem másodszorra. Sütő Andrást csak az ötödik próbálkozásra vették fel a színművészetire.
"Ez a hét év megtanított arra, hogy a színház nemcsak tehetség, hanem alázat és türelem is. Meg kellett tanulnom, hogy a kudarc nem ellenség, hanem tanítómester."

A mai napig ezt a szemléletet viszi magával minden szerepébe: a koncentrált figyelmet, a fegyelmet és a közösség iránti tiszteletet.

Példaképek, akiktől tanulni lehet

A színész inspirációs forrásai sokszínűek – a klasszikus magyarok és a modern filmes ikonok egyaránt hatnak rá.
– Ugyanolyan lelkesedéssel figyelem Molnár Piroskát, mint Mads Mikkelsent vagy Charlie Chaplint. Ők mind emberiek – és ez az, ami igazán érdekel a színházban: az ember – mondta.

András számára a jó színészet nem technika, hanem jelenlét kérdése. „A néző érzi, ha ott vagy. Ha valóban figyelsz, ha nem játszol, hanem élsz a színpadon.”

A vándorszínház mint misszió

A „Színház mindenkinek!” mozgalom számára nemcsak munkát, hanem hitvallást is jelent. A társulat nem fix helyszínen játszik, hanem járja a vidéket, kistelepüléseket, iskolákat, közösségi házakat – oda viszik az élményt, ahol gyakran évek óta nem volt színház.
"A vidéki közönség mindig hálás. Ott nem elvárás van, hanem őszinte kíváncsiság. Valódi találkozások születnek. A cél, hogy a néző akár egy apró felismeréssel, érzelmi többlettel térjen haza."

A vándorszínház tehát nemcsak művészeti, hanem társadalmi vállalás is: empatikusabb, érzékenyebb közösséget formálni az előadásokon keresztül.

Az előadás varázsa: amikor megáll az idő

András szerint a színház varázsa nem a díszletekben vagy a technikában rejlik, hanem abban, ami megfoghatatlan.
"A jó előadás attól igaz, hogy emberi. Nem feltétlenül realista, de őszinte. Amikor a színpadon és a nézőtéren egyszerre van jelen a figyelem, akkor valami megváltozik. Egy pillanatra megáll az idő.”

A fiatal színész szerint a színház 2025-ben is ugyanazt jelenti, mint száz éve – csak éppen most különösen nagy szükség van rá.
„Ma, amikor minden digitalizált és gyors, a színház az egyik utolsó offline közösségi tér. Ezért mondom, hogy a színház ma forradalmian emberi dolog.”

Tojás – az átváltozás szimbóluma

És miért lenne legszívesebben tojás? A válasza egyszerre humoros és szimbolikus.
„A tojás bármilyen formát felvehet. Lehet főszereplő és mellékszereplő, sósban és édesben is megállja a helyét. Ahogy egy színésznek is: alkalmazkodnia kell, új formákat keresni, mindig megújulni.”

Egy ilyen hasonlat talán tökéletesen kifejezi Sütő András gondolkodását: játékos, de mélyen emberi.

Bakancslista és jövőkép

A színész három legfontosabb célja nem karrierről, hanem életről szól:
„Több időt tölteni a szeretteimmel. Bejárni a világot, miközben történeteket gyűjtök az emberektől. És egyszer egy teljes napot csendben tölteni a természetben.”

A színház számára nemcsak munka, hanem életforma. Egy állandó keresés – a kapcsolódás, az őszinteség, a figyelem keresése.

„A színházban az ember nem elbújik, hanem megmutatja magát”

Sütő András vallja, hogy a színház nem a valóság tagadása, hanem annak felerősítése.
Ungváron, egy nap alatt, amikor a színpad mögött készül a közönség elé, pontosan tudja, miért csinálja:
„Ha egyetlen néző is úgy megy haza, hogy valamit megértett magából vagy a világból, már megérte.”

Forrás: Déryné Program