(Fotó: MTI/Varga György)
Aratják a repcét a Zala megyei Rigyác közelében. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán a napokban azt mondta, hogy a tavaszi aszály miatt a repce átlagon aluli méztermést ad.
A szakember az interjúban kitért arra is, hogy az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható az idén. Nemcsak Magyarországon, de a környező országokban sem termett akácméz, ennek nyomán két hét alatt az akácméz világpiaci felvásárlási ára 50 százalékkal emelkedett. Magyarország akácállományának csaknem 80 százaléka elfagyott - mondta, megjegyezve, hogy a növény első rügye adja a nektárt, így a korai fagyok kifejezetten rosszat tettek a méztermésnek. Magyarországon van az európai akácerdők kétharmada, az elfagyott részek mellett még maradt százezer hektár akácerdő, azonban a májusi esőzések ezeken a területeken is nehezítették a méztermelők dolgát - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
A dél-zalai településen nem hagyják feledésbe merülni a disznóvágás hagyományát.
Állandó kiállítás nyílt a dél-zalai településen.
Vállalkozóknak szerveztek fórumot Letenyén.
Hatvan bort kóstolhattak a gazdák és a vendégek.
Becsehely, a letenyei járás legnagyobb egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező települése.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.