Murafölde - 2020. augusztus 24., Hétfő
#Szent István ünnepe #kitüntetés #Dr. Baráth László #agrárminiszter #Nagy István

Agrárminiszter: Dolgozzunk együtt továbbra is Magyarország gyarapodásán

Agrárminiszter: Dolgozzunk együtt továbbra is Magyarország gyarapodásán

A miniszter beszédében kiemelte, Szent István ünnepe alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk múltunkra és nagy elődeink erejéből merítsünk bátorítást (A kép forrása: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium)

Nemcsak Szent Istvánt, az államalapítást, az alkotmányosságot, s az új kenyeret ünnepeljük, hanem azokat a kitüntetetteteket, akik kitartásukkal, szorgalmukkal példát állítanak elénk – mondta Nagy István a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen.

Az agrárminiszter hozzátette: a kormány számít az ágazat szereplőinek tudására, tapasztalataira az agrárium fellendítésében, a vidék megerősítésében. Ehhez az országépítő munkához ugyanis nélkülözhetetlenek a magasan képzett, hivatásuknak élő szakemberek. Dolgozzunk együtt továbbra is Magyarország gyarapodásán – kérte a jelenlevőktől Nagy István.

202008241111_barath_laszlo.jpg (1500×998)Dr. Baráth László az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát kapta (A kép forrása: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium)

A Pesti Vigadóban rendezett programon az agrárminiszter csaknem 140 szakember munkáját ismerte el. A kitüntetettek között volt Dr. Baráth László is. A Zalaerdő Zrt. nyugalmazott igazgatási osztályvezetője az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát kapta az erdészettörténeti kutatásokban, szakmai és helytörténeti kiállítások rendezésében, kiadványok szerkesztésében végzett áldozatos munkájáért.

(Forrás: kormany.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Kerékpáros pihenőhelyek létesültek

A fejlesztéseknek köszönhetően egyre népszerűbb a Mura mente.


2024. április 17., Szerda

Fásítás Pusztaszentlászlón

A település második alkalommal vett részt az országos fásítási programban.


2024. április 16., Kedd

Felújítások Nagybakónakon

Önerőből és pályázati forrásból valósulnak meg a fejlesztések a településen.


Az Év kerékpárútja

A Pusztamagyaród-Szentpéterfölde közötti szakaszra is lehet szavazni.


Dél-Zala tündérkertje

Séta a budafai arborétumban.


2024. április 15., Hétfő

Rendezték a horgásztó környezetét Újudvaron

Társadalmi munka keretében veszélyes, elöregedett fát vágtak ki és padokat is javítottak.


2024. április 11., Csütörtök

Fejlesztési tervek Becsehelyen

Jórészt saját forrásra alapoznak.


2024. április 10., Szerda

A legtitokzatosabb bormustra

Újra megrendezik a Zalai Borvidék borversenyét.


2024. április 09., Kedd

Brüsszelben változás kell!

A Fidesz-KDNP értékeket képvisel, amire érdemes szavazni.


Biztonságossá tették a játszóteret Pusztaszentlászlón

Az állapotfelmérés során derült ki, hogy néhány játékelem elkorhadt, ezért cserére szorul.


2024. április 08., Hétfő

Felavatták a Pálinkaházat Sormáson

A Pálinkaház egyben bár, pálinka és oktató múzeum.


2024. április 03., Szerda

Májusban indul a próbaüzem

Tizenhét dél-zalai település szennyvízkezelése oldódik meg a beruházással.


2024. április 02., Kedd

Húsvéti locsolás

Letenyén sem hervadnak el hölgyek.

+