Murafölde - 2020. szeptember 13., Vasárnap
#Felújítás #Magyar Falu Program #Letenye #pályázat

Megérett a felújításra – beadták a pályázatot

Megérett a felújításra – beadták a pályázatot

A padlózat felújítása is szerepel a tervekben. A képen Simon Márta, Cseresnyés Péter és Magyar Ferenc (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)

Több mint 300 millió forint értékben adott be pályázatokat a Magyar Falu Program mostani elbírálási szakaszában a Nagykanizsai Tankerületi Központ. Magyar Ferenc igazgató kifejtette, hogy a központhoz tartozó mindhárom járás, vagyis a kanizsai, a letenyei és a keszthelyi területén is van olyan intézmény, amelynek fejlesztésére elkészítették és benyújtották a szükséges dokumentációkat. Ezek között szerepel a letenyei iskola tornatermének és tornaszobájának felújítása. Az igazgató hozzátette, reméli, hogy sikeresek lesznek a pályázatok.

Simon Márta, a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola intézményvezetője a részletekről szólva elmondta, hogy a tornaterem egyben közösségi tér is, ezért a pályázat keretében szeretnének arra még egy bejáratot. Az elavult padlózatot felújítanák, elkészülne a terem fűtésrekonstrukciója, a világítás korszerűsítése, valamint a tornateremhez tartozó öltözők és mosdók is megújulnának.  A tornaszoba – ahol a gyógytestnevelés órákat is tartják – szintén padlózatcserére szorul, s ott is megtörténne a fűtés és a világítás felújítása.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő két hivatalos program között nézte meg a felújításra váró helyiségeket.  A politikus a helyszínen elmondta, a Magyar Falu Program lehetőséget biztosít az ötezer főnél kisebb települések számára a fejlesztésekre, hozzátette, ezek közé tartozik az iskolák korszerűsítése és a tornatermek felújítása is. Hangsúlyozta, a programra már eddig is jelentős forrást biztosított a kormány, jövőre pedig várhatóan az eddiginél is nagyobb összeg áll majd rendelkezésre, így aki idén nem nyer, a következő évben eséllyel pályázhat a felújításokra. Kiemelte, ez azért is fontos, mert az iskolák állapota erősíti a vidék lélekmegtartó erejét.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Kerékpáros pihenőhelyek létesültek

A fejlesztéseknek köszönhetően egyre népszerűbb a Mura mente.


2024. április 17., Szerda

Fásítás Pusztaszentlászlón

A település második alkalommal vett részt az országos fásítási programban.


2024. április 16., Kedd

Felújítások Nagybakónakon

Önerőből és pályázati forrásból valósulnak meg a fejlesztések a településen.


Az Év kerékpárútja

A Pusztamagyaród-Szentpéterfölde közötti szakaszra is lehet szavazni.


Dél-Zala tündérkertje

Séta a budafai arborétumban.


2024. április 15., Hétfő

Rendezték a horgásztó környezetét Újudvaron

Társadalmi munka keretében veszélyes, elöregedett fát vágtak ki és padokat is javítottak.


2024. április 11., Csütörtök

Fejlesztési tervek Becsehelyen

Jórészt saját forrásra alapoznak.


2024. április 10., Szerda

A legtitokzatosabb bormustra

Újra megrendezik a Zalai Borvidék borversenyét.


2024. április 09., Kedd

Brüsszelben változás kell!

A Fidesz-KDNP értékeket képvisel, amire érdemes szavazni.


Biztonságossá tették a játszóteret Pusztaszentlászlón

Az állapotfelmérés során derült ki, hogy néhány játékelem elkorhadt, ezért cserére szorul.


2024. április 08., Hétfő

Felavatták a Pálinkaházat Sormáson

A Pálinkaház egyben bár, pálinka és oktató múzeum.


2024. április 03., Szerda

Májusban indul a próbaüzem

Tizenhét dél-zalai település szennyvízkezelése oldódik meg a beruházással.


2024. április 02., Kedd

Húsvéti locsolás

Letenyén sem hervadnak el hölgyek.

+