Murafölde - 2021. március 16., Kedd
#termőföld #gyep #erdő #árérték #haszonbérleti díj #Zala

A zalai termőföld volt a legolcsóbb tavaly

A zalai termőföld volt a legolcsóbb tavaly

(Fotó: MTI/Varga György)

Már három évtizede folyamatos emelkedés figyelhető meg a hazai termőföldek árát tekintve, amelynek a pandémia sem tudott megálljt parancsolni. A hektáronkénti átlagár 1,727 millió forint volt tavaly, ami 7,3 %-os emelkedést jelent az előző évhez képest – ismertette elemzését az Agrotax Kft, melyből az is kiderült, hogy Hajdú-Bihar megyében mozogtak a legmagasabban az árak, míg a legolcsóbban Zalában lehetett földhöz jutni.

Sáhó Ákos online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a haszonbérleti díjak is emelkedtek tavaly, a szántónál az éves átlagos hektáronkénti díj 75 003 forint volt, 4 százalékkal magasabb, mint egy éve. Hangsúlyozta, hogy csupán egy-két művelési ágban lassult a drágulás üteme.

Kitért arra is, hogy a január 1-jén életbe lépett, az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvény hatására olyan mértékű földmozgás várható, amelyre az utóbbi harminc évben nem volt példa. A törvény mintegy 3-3,5 millió embert, több mint egymillió ingatlant és mintegy 2,4 millió hektárt érint. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló szabályozásban olyan ellentmondások vannak, amelyek nehezíthetik a területek konfliktusmentes és gyors tulajdonoscseréjét. Példaként említette egyebek mellett, ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor a törvény igazságügyi szakértői szakvélemény készítését teszi lehetővé, ugyanakkor a kormányrendelet értékbecslési szakvélemény lehetőségéről ír.

Továbbá a nyilvánosan elérhető igazságügyi szakértői lista 47 embert tartalmaz mindössze, az eljárások befejezésére kilencven nap áll rendelkezésre, miközben a megegyezések várható száma milliós nagyságrendű lesz.

Kitért arra is, hogy a törvény települési szintű értékbecslési ajánlat közzétételét írja elő művelési ágankénti bontásban, amely irányt adhat az ügyletek megkötéséhez, de a Nemzeti Földügyi Központ által közzétett lista járási szintű adatokat tartalmaz, ezen felül nem ismert az adatok mögötti adatbázis sem, ami sok kérdést vet fel.

Sáhó Ákos meglátása szerint a jogszabály leginkább a keresleti oldalt erősíti. Országos szinten az osztatlan területek felszámolásának dömpingje az idei termőföldpiaci árakban nem okoz majd extrémitásokat, éves szinten az emelkedő trend változatlan marad – mondta.

Kovács Norbert közgazdász, a Széchenyi István Egyetem docense  kifejtette, hogy Észak-Magyarország kivételével minden régiót 1,5 millió forint feletti átlagárak jellemeztek.

A legdrágább hektáronkénti átlagár Hajdú-Bihar megyében volt, 2,351 millió forinttal, a legalacsonyabb pedig Zala megyében, 1,194 millió forinttal.

A szántók hektáronkénti átlagára tavaly 9,8 százalékkal drágult és  elérte az 1,891 millió forintot. Az árak minden régióban emelkedtek, de leginkább a Közép-Dunántúlon, 13 százalékkal.

A gyep hektáronkénti ára tavaly 1,436 millió forintra emelkedett, ez 8,2 százalékkal több, mint az előző évben. Ebben a művelési ágban Közép-Magyarországon volt a legmagasabb a hektáronkénti átlagár,  2,175 millió forint, a legalacsonyabb pedig a Dél-Alföldön, 1,206 millió forint.

Az erdőkért átlagosan 977 ezer forintos hektáronkénti árat fizettek, 9,8 százalékkal többet, mint egy éve. A legmagasabb átlagár, 1,172 millió forint Közép-Magyarországon volt, a legalacsonyabb pedig, 871 ezer forinttal Észak-Magyarországon.

Tavaly a fél hektárnál nagyobb, hektáronként tízmillió forintnál alacsonyabb áron gazdát cserélő, gyümölcsös művelési ágba sorolt földrészletek átlagára 2,385 millió forint volt. A legmagasabb átlagárat a közép-dunántúli régióban érték el, 3,171 millió forinttal, a legalacsonyabbat pedig Észak-Magyarországon, ahol átlagosan 2,063 millió forintot fizettek.

(Forrás: MTI)

 

Még érdekes lehet ...


2024. április 17., Szerda

Fásítás Pusztaszentlászlón

A település második alkalommal vett részt az országos fásítási programban.


2024. április 16., Kedd

Felújítások Nagybakónakon

Önerőből és pályázati forrásból valósulnak meg a fejlesztések a településen.


Az Év kerékpárútja

A Pusztamagyaród-Szentpéterfölde közötti szakaszra is lehet szavazni.


Dél-Zala tündérkertje

Séta a budafai arborétumban.


2024. április 15., Hétfő

Rendezték a horgásztó környezetét Újudvaron

Társadalmi munka keretében veszélyes, elöregedett fát vágtak ki és padokat is javítottak.


2024. április 11., Csütörtök

Fejlesztési tervek Becsehelyen

Jórészt saját forrásra alapoznak.


2024. április 10., Szerda

A legtitokzatosabb bormustra

Újra megrendezik a Zalai Borvidék borversenyét.


2024. április 09., Kedd

Brüsszelben változás kell!

A Fidesz-KDNP értékeket képvisel, amire érdemes szavazni.


Biztonságossá tették a játszóteret Pusztaszentlászlón

Az állapotfelmérés során derült ki, hogy néhány játékelem elkorhadt, ezért cserére szorul.


2024. április 08., Hétfő

Felavatták a Pálinkaházat Sormáson

A Pálinkaház egyben bár, pálinka és oktató múzeum.


2024. április 03., Szerda

Májusban indul a próbaüzem

Tizenhét dél-zalai település szennyvízkezelése oldódik meg a beruházással.


2024. április 02., Kedd

Húsvéti locsolás

Letenyén sem hervadnak el hölgyek.


2024. március 30., Szombat

Élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók Galambokon

90 csomagot osztottak szét még húsvét előtt.

#Nagykanizsa

Manótorna az óvodásoknak

Manótorna az óvodásoknak

2024. április 17. - Sport

Tavasz van

Tavasz van

2024. április 17. - Kanizsa

Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

2024. április 16. - Kanizsa

Van már hol parkolni

Van már hol parkolni

2024. április 15. - Kanizsa

Kigyulladt a hulladék a bagolai szeméttelepen

Kigyulladt a hulladék a bagolai szeméttelepen

2024. április 13. - Kék hírek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

2024. április 12. - Kanizsa

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

2024. április 11. - Kanizsa

+