Murafölde - 2021. november 15., Hétfő
#Bánokszentgyörgy #felújítás #Magyar Falu Program

Megújult a bánokszentgyörgyi Hegyalja utca jelentős része

Megújult a bánokszentgyörgyi Hegyalja utca jelentős része

(Fotók: Gergely Szilárd)

A Magyar Falu Program támogatásával csaknem fél kilométer hosszan megújult a bánokszentgyörgyi Hegyalja utca.

A 12 millió forintos beruházást a napokban adták át. Ennek kapcsán Baumgartner László polgármester elmondta: az út már régóta kátyus volt, de most sikerült a felét rendbe hozni a támogatással. Az önkormányzat jövőre újra pályázna az út másik felének felújítására, ráadásul nemcsak az autósokra, hanem a biciklivel közlekedőkre is gondolnak, hiszen a tervek közt kerékpárút is szerepel.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormányzat többféle támogatást biztosít a vidék Magyarországának a fejlődésre. Megemlítette a Magyar Falu Programot, a TOP-os, a belügyminisztériumi és a Vidékfejlesztési Program pályázatait.

– Bánokszentgyörgy egyike azoknak a településeknek, amelyek igyekeznek minden lehetőséget megragadni a fejlődésre. A helyi önkormányzat, amellett, hogy több, mint 100 millió forintot nyert különböző kisebb fejlesztésekre, két jelentős beruházásra is kapott támogatást. Az egyik, egy több, mint 100 millió forintos projekt a csapadékvíz-elvezetési gondokra jelent majd megoldást. A másik pályázat pedig nemcsak a falu, hanem az egész térség életében jelentős, amiért csaknem két éven át lobbiztam:  sikerült elérni, hogy hét falu közösen valósíthat meg egy nagyon komoly, mintegy 6 milliárd forint értékű szennyvíz projektet.

Bánokszentgyörgy a közösségi ház energetikai korszerűsítésére is nyert további 40 millió forintot.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. július 11., Péntek

Sérült rétisast sikerült megmentenie a hivatásos vadásznak

A ritka ragadozó esélyt kaphat a felépülésre és a szabad ég alá való visszatérésre.


2025. július 10., Csütörtök

Művésztelep Tófejen +Képgaléria

Az egy hétig tartó szimpóziumon hazai és külföldi alkotók dolgozhattak közösen, munkáikat a zárónapon kiállítás keretében mutatták be.


2025. július 07., Hétfő

Vízimuri Kerkaszentkirályon

12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.


2025. július 05., Szombat

Az Országos Erdészeti Egyesület Zalában tartotta szakmai programját

A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.


2025. július 04., Péntek

A Mura mentén két keréken – az Év Kerékpárútja 2025-ben +VIDEÓ

A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!


2025. július 03., Csütörtök

A plébánia ünnepe Pákán

Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében. 


2025. június 29., Vasárnap

Felújítási munkák kezdődnek a Csömödér–Kistolmács erdei vasúti szakaszon

A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.


2025. június 26., Csütörtök

Új lendületet kap a Mura-menti Tájvédelmi Körzet +Képgaléria

Elkezdődhet az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum Zala vármegyei területének komplex természetvédelmi fejlesztése.


A horvátok ajándéka Zala vármegyének +Képgaléria

Kétnyelvű utcanévtáblákat avattak Petriventén.


2025. június 24., Kedd

A FÉNY Napja Letenyén

Letenyén rendezték meg a FÉNY Napját, azaz Fogyatékkal élők nyílt napját az elmúlt héten.


2025. június 22., Vasárnap

A Sport Presszó rendezvénye összehozta a közösséget Pákán +Galéria

A főzőversenyt a helyi Blue Lagoon csapata nyerte, a bográcsban készített hamburger mindent vitt, de több különdíjat is odaítélt a zsűri.

+