(címlapkép: Sipos Szonja munkája)
Októberben plakátpályázatot írt ki a Murakeresztúri önkormányzat, melyben arra kérték a diákokat, hogy segítsék népszerűsíteni a kerékpározást.
A gyerekek bármilyen technikát alkalmazhattak a pályművek elkészítéséhez, így a hagyományos festés, rajzolás, ragasztás mellett lehetőségük volt a digitális technológiák alkalmazására is, vagy ezek kombinálására.
A pályázatra összesen 23 munka érkezett be, melyek értékelésénél a zsűri a technikai kivitelezés mellett figyelembe vette azt, hogy melyik pályamű szólítja meg legjobban az embereket.
A verseny eredményhirdetése december 6-án volt a murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Művelődési Központban. A legjobb plakát elkészítője egy elektromos roller boldog tulajdonosa lett.
A verseny végeredménye:
1. Haracsi Dávid 6. osztály 12 éves
2. Nyári Vanessza 7. osztály 14 éves
3. Sipos Szonja 4. osztály 9,5 éves
Haracsi Dávid
Nyári Vanessza
A találkozónak Pusztaszentlászló már harmadik alkalommal volt házigazdája.
A dél-zalai településen is volt mit ünnepelni.
Új rekord is született a rendezvényen.
A ritka ragadozó esélyt kaphat a felépülésre és a szabad ég alá való visszatérésre.
Az egy hétig tartó szimpóziumon hazai és külföldi alkotók dolgozhattak közösen, munkáikat a zárónapon kiállítás keretében mutatták be.
12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.
A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.
A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!
Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében.
A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.