Emléktáblát avattak a szepetneki vitézek tiszteletére

(Fotó: Zalakocka)

Szepetneki vitézek tiszteletére avattak emléktáblát a falu első világháborús emlékművénél. Az első világháborúban Magyarországért hősi halált halt szepetnekiek emlékművén 52 név szerepel, hét egykori helyi katona pedig a legénységi állomány számára elérhető legmagasabb elismerést, a vitézi címet is kiérdemelte.

A Grádics Egyesület által adományozott emléktáblát  a Turba 150 emlékév keretében avatták fel – mondta a szervezet elnöke, Fülöp András hadszíntérkutató.

– Itt állunk vitéz Takács István, vitéz Zalai János, vitéz Benedek József, vitéz Kertész György, vitéz Mihályi János, vitéz Murai Ferenc és Vitéz Szepetneki János emléktábláinak átadóján. Elgondolkodhatunk, hogy a mai napon, ezen a szép eseményen miért is vagyunk itt? Marad-e vajon utánunk olyan cselekedet, alkotás, melyet leszármazottaink büszkén örökölnek, adnak tovább generációról generációra? Tudunk-e adni? Tudunk-e tanítani cselekedeteinkkel, szavainkkal, jellemünkkel? Ma itt, Szepetneken megidézzük vitéz őseinket, amit az arany vitézségi éremről tudni érdemes.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is méltatta a vitézeket, de a politikus a vitézi múltat a mával is párhuzamba állította.

– Hadd hívjam fel a figyelmünket arra, hogy napjainkban, amikor a nyílt háborúskodást felváltotta a körmönfont propaganda, a hamisság és a ferdítés intézményesített gyártása, amikor új meg új, vadabbnál vadabb kósza eszmék és kósza emberek pünkösdi királyságai követik egymást a hangos kisebbség által megteremtett médiavilágban, különösen aktuális és igen nagy figyelmet követelő feladat az örökségünk, felmenőink felemelő példáinak megőrzése. Ma azt akarják elhitetni velünk, hogy mindezeket az említett lopakodó folyamatokat elintézhetjük egy kézlegyintéssel, hiszen itt helyben a mi józan, két lábbal a szülőföldön álló valóságunkban rend és békesség van. De sajnos nem csak ilyen a helyzet – fogalmazott a politikus. – A szép és jó dolgoknak megvan az a sajátossága, hogy nem jönnek létre maguktól és nem maradnak velünk, nem maradnak az unokáinkra, ha nem vigyázunk rájuk. A nap mint nap ránk zúduló információk, befolyásoló hatások közepette újra meg újra szükséges, hogy felmutassuk a valóban nemes, értékelvű, inspiráló példaképeket. Egy értéknek, egy közösségnek szükségképpen vannak ellenségei, kihívói, és amíg ez az érték létezik, addig a konfliktus, a védekezési kényszer parazsa sem szunnyad el. Aki nem tudatosan éber, annak lába alól kivehetik a hazáját, zsebéből elorozhatják az örökségét.