Murafölde - 2022. június 04., Szombat
#Nébih #fafeldolgozás #szállítmányozás #Zala megye

Javult a helyzet Zala megyében a faanyagkereskedelem terén

Javult a helyzet Zala megyében a faanyagkereskedelem terén

(Fotó: Getty Images)

Május 18-án és 19-én ismét összehangoltan, közösen ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága a fatermékek közúti szállítását Zala megyében. Tömören összegezve a tapasztalatokat: az ellenőrök ezúttal sokkal kevesebb jogsértést találtak, mint a korábbi években, sőt több esetben példás szállításokat láttak.

A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésével.

A Zala megyében folytatott ellenőrzések tapasztalatai szerint az erdei faválaszték (tűzifa, rönk) szállítmányok túlnyomó részét az előírt szállítójegy kísérte, amelyeken apróbb, főleg a szállítást végző fuvarozók által vétett hibák voltak láthatóak. Az idei februári ellenőrzéshez képest kedvezőbb tapasztalatokról lehet beszámolni, növekedett a jogkövetés mértéke.

A Nébih szakemberei mindössze egy esetben döntöttek a tűzifaszállítmány zár alá vétele mellett, mivel a kereskedő a szállítójegy hiánya miatt nem tudta pontosan igazolni a fatermék eredetét. Fontos megjegyezni, hogy alapvetően ebben az esetben is a jövőbeni együttműködési hajlandóságot tapasztalták az ellenőrök a szállító részéről.

A szállítási szabályok betartása nem csak közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos, de az utak minőségének megőrzéséhez is hozzájárul. A kétnapos célellenőrzés során a közlekedési hatóság közúti ellenőrei is a korábbinál kevesebb szabályszegéssel találkoztak. Két járműszerelvénynél a pótkocsik műszaki állapota nem volt kielégítő, amelyek közül az egyik járművet soron kívüli műszaki vizsgára rendelték az ellenőrök, ugyanazon szállító vállalkozás második járműszerelvénye pedig a pótkocsi esetében észlelt alkalmatlan gumiabroncsok cseréjét követően folytathatta útját. Ezen túl csak egy közigazgatási eljárást kellett indítania a hatóságnak, egy 3,5 tonna össztömegű szállító járműnél észlelt túlsúly és szabálytalan rakomány elhelyezés miatt.

A megindult eljárások az ügyfelek együttműködési hajlandóságát figyelembe véve minden valószínűség szerint is a jövőben alkalmazható jó gyakorlatok kialakulását segítik elő.

Voltak azonban olyan szállítmányok is, amelyek rendezettsége, minősége, dokumentációjának pontossága jó gyakorlatként be fog kerülni a hatósági oktatási anyagokba. Ilyen esetekben az ellenőrök őszinte örömmel gratuláltak a vállalkozónak, hiszen számukra is egyértelmű siker, ha a jogsértések száma és súlya jelentős mértékben csökkent a korábban tapasztaltakhoz képest.

(Forrás: Nébih)

Még érdekes lehet ...


2023. június 08., Csütörtök

Zalai erdész nyerte az országos erdészversenyt

A megmérettetésen 19 erdőgazdaság képviseltette magát.


2023. június 07., Szerda

A hódok nyomában jártak

Közel 150 diák vett részt az versenyen.


2023. június 06., Kedd

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ e-bringa túrákat hirdet Dél-Zalában

A vezetett túrák a dombvidék kerékpárútjain, kis forgalmú közútjain és erdei utakon kanyarognak.


2023. június 04., Vasárnap

A horvát hagyományok megőrzésére koncentrál a gyermek- és folklór fesztivál

Az idegennyelv tanulást a magyar és a horvát állam egyaránt támogatja.


2023. június 03., Szombat

A magyarságban megvan a kellő erő és elszántság

Megemlékeztek a trianoni évfordulón Tófejen.


Szilárd burkolatú út vezet a Rigóci-hegyre

Három hegyi útszakasz felújítását végezte el a nemespátrói önkormányzat.


2023. május 30., Kedd

Bubik Zajkon

A szegényebb településeken gurulnak tovább a Mol Bubi-kerékpárok.


2023. május 29., Hétfő

Polgárőr szakmai nap és gyermeknap Murakeresztúron

Az egész közösséget összefogó rendezvényt tartottak szombaton a településen.


Gyereknapi program Murarátkán

A fiatalokat számos program várta: volt légvár, csillámtetoválás és egy rendőrautót is megtekinthettek belülről.


2023. május 27., Szombat

Gyermek- és falunap Lovásziban

Elkezdődött a falunapok időszaka, szombaton Lovásziban sokan kilátogattak az Olajbányász Művelődési Ház melletti parkba, ahol különféle programok várták az érdeklődőket.


Közadakozásból készült el a lélekharang Tófejen

A trianoni megemlékezés avatják majd fel.


2023. május 26., Péntek

Modernizálták a letenyei óvodát

66,5 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, mely támogatásból számos fejlesztést hajtottak végre az intézmény Eötvös utcai telephelyén.


2023. május 25., Csütörtök

Gőzmozdonnyal Muraföldén

A pünkösdi hétvégén szombaton Ábellel, a gőzmozdonnyal is utazhatnak az érdeklődők.

#Nagykanizsa

Tehetség, szorgalom, kitartás

Tehetség, szorgalom, kitartás

2023. június 09. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. június 09. - Kanizsa

A hódok nyomában jártak

A hódok nyomában jártak

2023. június 07. - Murafölde

Újabb kábítószer-kereskedőt fogtak el

Újabb kábítószer-kereskedőt fogtak el

2023. június 07. - Kék hírek

Bölcsődei vigadalom

Bölcsődei vigadalom

2023. június 06. - Kanizsa

+