Murafölde - 2022. június 07., Kedd
#boronapince #Pusztaszentlászló #felújítás

Több mint százéves boronapincét újítottak fel Pusztaszentlászlón

Több mint százéves boronapincét újítottak fel Pusztaszentlászlón

(Fotó: Zalakocka)

Felavatták azt a több mint százéves boronapincét a pusztaszentlászlói Újhegyen, amelyet Pusztaedericsről telepítettek át és újítottak fel teljesen.

Kaj István polgármester elmondta, az ő ötlete nyomán indult el az az országos program, aminek keretében az Agrárminisztérium ötmillió forintig nyújt támogatást a zártkerti borona- vagy töméspincék, útszéli keresztek felújítására. Hozzátette, a falu tavaly csaknem 24 millió forint pályázati támogatást a hegyi út felújítására is. Mint elhangzott, a boronapince felújításából kivették a részüket a község lakói is.

Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke a közösségi összefogás jeles példájaként említette az épület felújítását, továbbá kiemelte, maga az újhegyi terület is remek példa az értékmentésre.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő az örökség és az identitás megőrzését hangsúlyozta.

- Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha azt az értéket, amit megörököltünk őseinktől, eleinktől, azt megbecsüljük, és olyan állapotban őrizzük meg, hogy azt a következő nemzedéknek meg tudjuk mutatni. A kormányzat az elmúlt időszakban számtalan lehetőséget biztosított a vidék Magyarországának arra, hogy fejlődjön, és őrizze az értékeit - tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta, Magyarországon 2000 külső zártkerti résszel rendelkező település van, s eddig 670 település nyert összesen 9,5 millárd forint támogatást.

Még érdekes lehet ...


2022. június 29., Szerda

Fácáncsibék érkeztek Zalába

4800 napos fácán érkezett a zsigárdi előnevelő-házakba.


2022. június 28., Kedd

Fityeházon összegyűlt a település apraja-nagyja

A falunapot - folytatva a hagyományt - a Szent Iván éjszakát követő első szombaton rendezték meg. 


2022. június 27., Hétfő

Nagybakónakon nem csak a gyerekek szeretik a perecet

Szeretem Nagybakónakot és Paprikás Perec Fesztivált rendeztek szombaton a dél-zalai faluban.


2022. június 22., Szerda

Visszatértek az elszármazottak Újudvarra

Az elszármazottak pódiumbeszélgetésére sokan voltak kíváncsiak, a programot nemcsak a résztvevők, hanem a nézők is élvezték. 


2022. június 21., Kedd

Megújult az orvosi rendelő Eszteregnyén

A beruházás a Belügyminisztérium pályázatán elnyert harminchat millió forintból, valamint az önkormányzat mintegy négymillió forintos önrészéből valósult meg. 


2022. június 08., Szerda

Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak

Kétnapos falunapot tartottak Semjénházán, melynek keretében felavatták a már két éve elkészült emlékművet is.


2022. június 04., Szombat

Javult a helyzet Zala megyében a faanyagkereskedelem terén

A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésé


2022. június 03., Péntek

Pályázati forrásból újjáépített hegyi utat avattak Surdon

A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.


2022. június 02., Csütörtök

Megfelelő Zala megye fürdőzésre kijelölt természetes fürdővizeinek vízminősége

Zalában 12 engedéllyel rendelkező természetes fürdőhely, köztük a kistolmácsi szabadstrand várja a felfrissülni vágyókat.


2022. június 01., Szerda

Horvát pikniket rendeztek Letenyén

A szervezők szerint a rendezvény segíti a horvát-magyar kapcsolatok erősödését és a horvát identitás megőrzését.

+