(Fotó: Gergely Szilárd)
Jelentős fejlesztések valósultak meg a Magyar Falu Program jóvoltából Pusztaedericsen. Megújult a közösségi ház vizes blokkja és konyhája, a kültéri kemence, új burkolatot kapott az udvar egy része, és szintén pályázati forrásból új elemekkel bővült a játszótér.
Ahhoz, hogy egy falu méltón tudjon ünnepelni, közösségi programokat tudjon rendezni, ahhoz megfelelő helyszín is kell. A most megvalósult fejlesztések ezt a célt szolgálják - mondta a hétvégi avatóünnepségen Cseresnyés Péter. Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője szerint kevés lehetőség adódik valódi beszélgetésekre, melyekre mai rohanó világunkban nagy szükségünk van. A Magyar Falu Program pedig épp azt segíti, hogy a nagyvárosok mellett a legkisebb települések is fejlődni tudjanak.
(Fotó: Gergely Szilárd)
A közösségi tér közelében lévő játszótér hét új játékelemmel egészült ki, a beruházás pályázaton nyert mintegy 4,6 millió forintból valósult meg - erről már Pusztaederics polgármestere számolt be. Varga Béla elmondta: a megújult játszótér nagy népszerűségnek örvend, a környező falvakban élő kisgyerekes családok is örömmel használják.
A hétvégén felavatott beruházásokra összesen több mint 31 millió forintot nyert pályázaton a település, amely Varga Béla polgármester szerint rendkívül összetartó közösséggel büszkélkedhet. A faluban novemberben az időseket köszöntik, Mikuláskor a gyerekeket lepik meg, s idén sem marad el a karácsonyi ünnepség.
Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.
Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.
Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.
Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.
Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.
Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.
Nemrégiben rendezték meg a hagyományos borversenyt Gutorföldén, az idei alkalomra összesen 31 borminta érkezett.
Molnáriban, Kistolmácson, Zajkon és Petriventén valósult meg temetőfejlesztés a Versenyképes Járások Programban, a konzorcium települései bruttó 16,6 millió forint pályázati támogatást nyertek el.
Kocsis Máté Cseresnyés Péterrel több településen is felkereste a választókat, átadták Orbán Viktor miniszterelnök levelét, és elmondták, miért a Fidesz a biztos választás.
Ahogy közeledünk húsvéthoz, úgy öltöztetik a helyi közösségek tagjai az ünnepkörhöz illő díszbe a települések köztereit.