Cseresnyés Péter is köszöntötte az iklódbördőcei időseket (Fotó: Zalakocka)
A település időskorú lakóinak szerveztek ünnepséget szombaton Iklódbördőcén. Szép számban érkeztek meg a rendezvényre a falu idősei, bár mint azt Sabján Krisztián polgármester elmondta, egészségi állapotuk miatt nem vehetett részt minden szépkorú az ünnepen, de akik ott voltak, azok jó hangulatban töltötték a délutánt és a zenés estet.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is részt vett az ünnepségen. Köszöntésként Sütő András író gondolatait idézte a politikus, miszerint „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, ha tudomásul veszi, hogy a világ nem vele kezdődött”. Mint mondta:
a magyar történelemben az idősebb korosztályt mindig megfelelő megbecsüléssel kezelték, ez eredményezte azt, hogy ma a Kárpát-medencében magyarul beszélünk,
a magyar kultúrát, a kereszténységet a sajátunknak tudhatjuk. A generációról generációra átadott örökség eredményezte azt, hogy mindaz, ami megmaradt a magyar kulturális értékünk, s remélhetőleg a következő évtizedekben, évszázadokban is megmarad.
Köszöntötték a falu legidősebb lakóit is, a 90 esztendős Mentes Lajosnét és a 97 éves Császár Sándort. A továbbiakban dr. László Péter háziorvos osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, majd zenés, verses, szórakoztató műsor következett.
Elkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése Dél-Zalában.
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán, Zalaújlak térségében az erdőgazdaság fakitermelési munkát végez, a munkavégzés időszakosan veszélyhelyzetet okozhat a túraútvonalon.
A beszerzett eszközök a közterületek gondozását, rendben tartását, illetve a rendezvények lebonyolítását, hangosítását segítik.
Négy éve indult a Magyar Falu Program, azóta csak a pályázati kiírásokon keresztül több mint 300 milliárd forintot biztosítottak több mint 30 ezer nyertesnek.
Több mint 3 kilométer hosszban épült meg az új kerékpárút Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között, melyet szerdán avattak fel.
A hagyományos rendezvényen volt kulturális műsor, az óvodásokkal és a tótszerdahelyi iskolásokkal pedig lámpás járást is tartottak a Szent Márton szoborhoz.
Jó hangulatban telt el szombaton Nagybakónakon a szépkorúak számára szervezett rendezvény, melyen a diákok műsora mellett zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az ünnepelteket.
A településen az alapfeladatokon túl számos erőfeszítést tesznek az idősekért.
A településen szombaton köszöntötték az időseket és a felújított kultúrházat is felavatták.
A küldöttséget Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője fogadta.
Lovásziban is ünnepséget szerveztek az idősek tiszteletére, a köszöntők mellett kulturális műsor és vendéglátás is várta őket az Olajbányász Művelődési Házban.
Idősek napi ünnepséget tartottak Molnáriban.