(Fotó: zalakocka.hu)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából pénteken rendezett megemlékezést a Fidesz helyi szervezete és a Letenyei Polgári Egylet.
A rendezvényen elsőként Vida László, a letenyei Fidesz csoport és a Letenyei Polgári Egylet elnöke osztotta meg bevezető gondolatait a hallgatósággal. Úgy fogalmazott, hogy 1956 jelszavai, a függetlenség és a szabadság örök érvényűek, ezért fontos összegyűlni, emlékezni.
- A világban zajló események mind azt jelzik, hogy az autonómia, a szabadság két olyan alapvető érték, amit újra és újra meg kell védeni, örökül kell hagyni a következő generációnak – fogalmazott Vida László. - A magyar történelemben a szuverenitásért vívott küzdelmek sora, sőt, szinte szabványos mintázata azt mutatja, hogy ez az örökség komoly felelősséggel és kötelezettséggel is jár az utókor számára. Joggal lehetünk büszkék arra a maréknyi fiatalra, akik Pesten 1956-ban összeírták 16 pontjukat, fegyvert ragadtak és elindították a nemzetet a függetlenség útján. Miattuk mondhatjuk, hogy még a diktatúra alatt is volt mire büszkének lenne. A nemzet fiai és lányai akkor is ékes tanúbizonyságát adták, hogy magyarnak lenni azt jelenti, hogy a haza mindenek előtt.
Ünnepi beszédet Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője mondott.
-Az 1956 utáni kommunista propaganda állításaival szemben hőseink célja Magyarország függetlenségének kivívása volt – kezdte. - És ma is ez Magyarország célja. Hiszen kétféleképpen lehet egy országot megszállni. Katonai és politikai eszközökkel, illetve úgy, hogy gazdasági kényszerhelyzetbe hozzák. 1956 szabadságharcosai a katonai, politikai önkény ellen keltek fel. A mai Magyarország pedig a gazdasági rabigát, a gazdasággal való zsarolást és a jogállamiság meg nem határozott tartalmú fogalmával visszaélő diktátumot akarjuk legyőzni. Azt akarjuk, hogy senkik által meg nem választott bürokraták mondják meg, hogy mi magyarok hogyan éljünk, és az ellen is harcolunk, hogy ők, a senkik által megválasztott, korrupciótól terhelt valakik, kétségbe vonják felelős döntéseink jogosságát, mind a parlamentben, mind a választásokon. Harcolunk demokratikus eszközökkel azért is, hogy béke legyen, ne rángassanak bele bennünket egy olyan háborúba, amihez nincs semmi közünk, ne folytathassák az esztelen, minden európai polgárnak kárt okozó szankciós politikát. Hisz mi tudjunk, milyen függőségben élni. 1956-ban sokadszor ezért emeltük fel hangunkat és harcoltak sokan a függetlenség, a nemzeti önrendelkezés kivívásáért.
Igen, 1956-ban sem politikailag, sem gazdaságilag nem voltunk függetlenek, de a szabadságharc, még ha akkor el is bukott, megteremtette az alapját a későbbi rendszerváltásnak, a demokrácia kivívásának. Megteremtette az esélyét a politikailag szabad Magyarországnak. Most azért küzdünk, hogy a politikai függetlenségünk erősítésére a gazdaságit is visszaszerezzük. Hogy ne külföldről diktáljanak nekünk, hogy ne a mohó multik gyarapodjanak. Azért küzdünk, hogy a magyar emberek, a magyar családok életkörülményei javuljanak.
Beszélt még az ünnep kapcsán az egykori pesti srác, az 1956-os budapesti események aktív résztvevője, Födő-Vargek Lajos is. A rendezvény koszorúzással zárult.
Elkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése Dél-Zalában.
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán, Zalaújlak térségében az erdőgazdaság fakitermelési munkát végez, a munkavégzés időszakosan veszélyhelyzetet okozhat a túraútvonalon.
A beszerzett eszközök a közterületek gondozását, rendben tartását, illetve a rendezvények lebonyolítását, hangosítását segítik.
Négy éve indult a Magyar Falu Program, azóta csak a pályázati kiírásokon keresztül több mint 300 milliárd forintot biztosítottak több mint 30 ezer nyertesnek.
Több mint 3 kilométer hosszban épült meg az új kerékpárút Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között, melyet szerdán avattak fel.
A hagyományos rendezvényen volt kulturális műsor, az óvodásokkal és a tótszerdahelyi iskolásokkal pedig lámpás járást is tartottak a Szent Márton szoborhoz.
Jó hangulatban telt el szombaton Nagybakónakon a szépkorúak számára szervezett rendezvény, melyen a diákok műsora mellett zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az ünnepelteket.
A településen az alapfeladatokon túl számos erőfeszítést tesznek az idősekért.
A településen szombaton köszöntötték az időseket és a felújított kultúrházat is felavatták.
A küldöttséget Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője fogadta.
Lovásziban is ünnepséget szerveztek az idősek tiszteletére, a köszöntők mellett kulturális műsor és vendéglátás is várta őket az Olajbányász Művelődési Házban.
Idősek napi ünnepséget tartottak Molnáriban.