Murafölde - 2023. október 28., Szombat
#Lovászi #idősek napja #köszöntés #Cseresnyés Péter

Ünnepség az időseknek Lovásziban

Ünnepség az időseknek Lovásziban

Az ünnepségen műsort adtak a lovászi Buda Ernő Körzeti Általános Iskola és a Letenyei Alapfokú Művészeti Iskola diákjai (Fotó: Zalakocka)

Lovásziban is ünnepséget szerveztek az idősek tiszteletére, a köszöntők mellett kulturális műsor és vendéglátás is várta őket az Olajbányász Művelődési Házban. 

A rendezvény kezdetén Kovács Ferenc, Lovászi polgármestere beszélt arról, hogy a mai világunk elődeink munkásságának köszönhető, akik megteremtették azokat a feltételeket, melyekre alapozva mi a jövőnket építhetjük. Ezért köszönet jár nekik. 

Részt vett a szépkorúak ünnepén Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője is, aki úgy fogalmazott, hogy az idősek olyan bölcsesség birtokban vannak, amelyet csak az életkor előrehaladtával lehet megszerezni, nem lehet az iskolában megtanulni.

- Meg kell tapasztalni, élni azokat a helyzeteket, amelyek okán azt lehet mondani, hogy egy idős ember bölcs tanácsokat tud adni a fiataloknak és nekik ezeket figyelembe kell venni döntéseiknél - fogalmazott a politikus. - Talán ez is motiválta a döntéshozókat az ENSZ-ben, mikor október 1-jét az idősek világnapjává kiáltották ki, illetve, hogy ezzel felmutassák, hogyan kell az év minden napján megadni a tiszteletet az idősebb korosztálynak. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. november 28., Kedd

Dél-Zalában is megkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése

Elkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése Dél-Zalában.


2023. november 24., Péntek

Túrázók, figyelem!

A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán, Zalaújlak térségében az erdőgazdaság fakitermelési munkát végez, a munkavégzés időszakosan veszélyhelyzetet okozhat a túraútvonalon.


2023. november 23., Csütörtök

Bővült az eszközpark

A beszerzett eszközök a közterületek gondozását, rendben tartását, illetve a rendezvények lebonyolítását, hangosítását segítik.


2023. november 17., Péntek

Több mint 10 milliárd forint jutott Dél-Zalába a Magyar Falu Programból

Négy éve indult a Magyar Falu Program, azóta csak a pályázati kiírásokon keresztül több mint 300 milliárd forintot biztosítottak több mint 30 ezer nyertesnek.


2023. november 15., Szerda

Újabb szakasszal bővült a kerékpárút-hálózat Dél-Zalában

Több mint 3 kilométer hosszban épült meg az új kerékpárút Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között, melyet szerdán avattak fel.


2023. november 12., Vasárnap

A névadó ünnepét tartották Tótszentmártonban

A hagyományos rendezvényen volt kulturális műsor, az óvodásokkal és a tótszerdahelyi iskolásokkal pedig lámpás járást is tartottak a Szent Márton szoborhoz.


Odafigyelnek az idősekre Nagybakónakon is

Jó hangulatban telt el szombaton Nagybakónakon a szépkorúak számára szervezett rendezvény, melyen a diákok műsora mellett zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az ünnepelteket.


2023. október 31., Kedd

Idősbarát település lett Csörnyeföld

A településen az alapfeladatokon túl számos erőfeszítést tesznek az idősekért.


2023. október 29., Vasárnap

Kettős ünnep Csömödérben

A településen szombaton köszöntötték az időseket és a felújított kultúrházat is felavatták.


2023. október 28., Szombat

Pákai küldöttség az Országházban

A küldöttséget Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője fogadta.   


2023. október 23., Hétfő

A szépkorúakat köszöntötték Molnáriban

Idősek napi ünnepséget tartottak Molnáriban.

+